Kék Cápák – Nem jó Pestre és környékére menni
Jobbára az eredmény után futott és csak egyszer vezetett a Blue Sharks a Törökbálinton játszott NB I B csoportos férfi kosárlabda-bajnokin.
Az utóbbi időben megszokott kezdő ötöst némileg felforgatta a Blue Sharks szakmai stábja az MTK elleni NB I B csoportos férfibajnokira – nyilván a Hepp-kupa négyes döntőben tapasztaltak alapján is. Fiatalposzton Fazekas Csaba, centerként Czinger Zoltán került a csapatba, így a kispadra szorult a bajnoki „góllövőlista” vezetője, Czura Attila.
Hiába változtatás, a nyíregyháziak beleestek abba a hibába, amibe többször is, hogy rosszul kezdték a meccset, a magas posztokon játszók, Nagy Krisztián és Czinger Zoltán pedig korán begyűjtöttek két-két személyit, utóbbi még az első negyedben hármat.
Így aztán klasszikus center nélkül kellett futni az eredmény után, ami csak részsikerekkel járt: 28–16-ról ugyan sikerült feljönni 31–28-ra, de nagyszünet után 40–32 lett az állás. Addig Bus Iván gyűjtötte szorgosan a pontokat, onnantól kezdve viszont beindult a triplágyár, a Cápák következő négy kosara hárompontos volt. Sorrendben Mokánszki Máté, Srdjan Sztojanovics, újra Sztojanovics, majd Nagy Krisztián talált be távolról, a szerb-magyar bedobó második találatával először vezettek (41–40) mérkőzésen a Kék Cápák.
És egyben utoljára is. A negyedik rész elején ugyan 58–50-ről sikerült kiegyenlíteni 58–58-ra, amihez kellett Bus Iván faulttal együtt bedobott triplája is, de utána megint meglépett a törökbálinti társaság 64–58. Czura beindult, és többször is egalizált, utoljára 70–70-nél. Ezt követően megint meglépett az MTK 78–70-re, Czura felhozta csapatát 78–76-ra, de mivel a végjátékba hátránnyal ment be a látogató, a hátralévő időben már csak a veszett fejsze nyelébe kapaszkodott a büntetőzéssel és az azzal járó kipontozódásokkal együtt.
A Vasas és a Honvéd után újabb nagy múltú egyesület csapatától szenvedett fájó vereséget a Blue Sharks, amely így a hátralévő meccseken az alapszakasz harmadik helyének megszerzésére koncentrálhat.
NB I B csoport: Férfiak
19. forduló
MTK Törökbálint–Nyíregyháza Blue Sharks 88–83 (20–14, 16–16, 22–23, 30–30)