Végre tánc!
A hármas győzelmi sorozattal érkező, előzetesen esélyesebbnek ítélt Nagykőrös elleni szoros, izgalmas mérkőzésen végre megszerezte idei első győzelmét együttesünk.
MTK ELITE Basket - Nagykőrösi Sólymok KE 72-69 (16-20, 17-18, 25-13, 14-18)
Törökbálint Sportközpont
vezette: dr. Szakáll István Zoltán, Szalai Zsolt, Lövei László
Bár a vendégek kifejezetten jól teljesítenek a szezonban - legyőzték többek között a Veszprémet, a TF-et és a Baját - nálunk reményre adott okot, hogy szép lassan javul a csapat helyzete. A kényszerű kihagyás után Jakab Péter kezdi visszanyerni a formáját, Jilling László kezd beépülni, és visszatérhetett az ifjú center, Láncos Krisztián is, ami növelte Horváth Balázs opcióit a fiatal poszton.
Végig küzdelmes, harcos, igen hullámzó mérkőzést vívott a két gárda, A mieink az első negyedben is jól játszottak, de nem mentek be a helyzetek (16-20). Egy 9-0-ás rohammal indítottuk a második játékrészt (25-20), és két perccel az első félidő vége előtt is öt ponttal vezettünk (32-27), de nagyon elrontottuk az etap végét, 1-11-es periódus következett (33-38).
Fordulás után gyorsan felzárkóztunk, majd egy kiegyenlített időszak következett. A negyedet záró percek viszont ezúttal nekünk sikerültek jobban, és 7 pontos vezetéssel kezdhettük a negyedik játékrészt (58-51). Ráadásul igen jól, 61-51-nél kétszámjegyűvé nőtt az előnyünk. Azonban utána számos hibát vétettünk (kizárások hiánya, elszalasztott lepattanók, eladott labda), és kevesebb, mint két és fél perc alatt (!), egy 0-11-es periódus után, a vendégek átvették a vezetést (61-62). Az utolsó hat percben már egyik csapat sem tudott meglépni, és a szoros küzdelem kiélezett végjátékából ezúttal végre mi jöttünk ki győztesen.
Hosszú idő után jöhetett a tánc!
Horváth Balázs: Nyertünk! Ez “csak” egy győzelem, de nekünk ez több mint egy nyertes meccs. A szezon eddigi legjobb védekezésével és legfegyelmezett játékával sikerült egy kifejezetten erős Nagykőröst legyőznünk. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, ez a győzelem az ő érdemük! A lelkesedés, az akarat és az egymásért való küzdelem kiemelkedő volt. Ez az igazi MTK ELITE Basket! Azt gondolom és remélem is, hogy most kovácsolódtak igazi csapattá. A sérültjeink közül néhányan visszatértek, de még mindig nélkülöznünk kell a fiatal poszton fontos láncszemeket. Jövő héten nekiesünk a Bajának, megalkuvást nem tűrő küzdelemmel és januártól teljes kerettel megérkezünk a bajnokságba.