A törökbálintiak mindent megtettek

ELITE Basket - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 74-103

Az ELITE kiemelkedő teljesítményei: Somogyfoki Péter (16 pont, 7-7 lepattanó és gólpassz, 22 VAL), Hegedűs Attila (9 pont, 13 lepattanó, 3 blokk, 26 VAL). 

A Tiszaújváros kiemelkedő teljesítményei: Hegedűs Gergely (22 pont, 3/8 tripla, 10 lepattanó, 3 labdaszerzés, 5 gólpassz, 32 VAL), Jordan Madrid-Andrews (23 pont, 3/4 tripla, 10 lepattanó, 31 VAL), Drahos Gábor (13 pont, 5 lepattanó, 11 gólpassz, 23 VAL). 

A törökbálintiak mindent megtettek. A hazaiaknál három kezdőjátékos (Láncos, Somogyfoki Szabolcs és Spiriev) sem állhatott a csapat rendelkezésére, ennek ellenére az első negyedet megnyerték, és 30 perc után is csak nyolc pont volt közte. A harmadik-negyedik negyed fordulóján aztán már nem bírták el a bő rotációval dolgozó vendégek nyomását, a hazaiak kispadja el is engedte a mérkőzést, ekkor alakult ki a nagyobb különbség. Az ELITE legnagyobb ellenfele továbbra is az egészség, hiába erősek papíron, folyamatosan több játékosuk hiányzik, ráadásul a sorsolás sem kegyes: Békésre, majd Debrecenbe kell menniük.

Az új igazolások hasítanak. Az ex-szolnoki Hegedűs Gergely második meccsén is remekelt, mindenben benne volt, a pár hete érkezett Jordan Madrid-Andrews úgyszintén, Bán Tibor pedig ugyan most egy kicsit gyengébben célzott, de így is beszórt 15 pontot. Az új triót jól egészítette a dupla-duplázó veterán Drahos Gábor, illetve a fiatal Gerőcs Bálint, ezzel a kezdőötössel úgy tűnik, hogy nem nagyon lesznek kiesési gondjaik. A kispadtól még kicsit több kell majd a folytatásban, de összességében nagyon jó irányba indultak el - ha a következő két meccsen legyűrik a Győrt és a Vásárhelyt, még akár a playoff nagyon halovány reménye is felvillanhat.

Forrás: 
Kezdő5.hu