A vége sima lett Budafokon
Az első három negyedben még tartotta magát a hazai csapat, de a végére jelentős különbségű lett az MTK Törökbálint győzelme Budafokon.
Budafok - MTK Törökbálint 65-84 (17-26, 15-12, 21-20, 12-26)
Budapest, BMTE Sportcsarnok
Az alapszakaszban utolsó idegenbeli mérkőzését játszotta együttesünk, amely Budafokra látogatott. Bár az elején még 5-0-ra, majd 7-2-re a hazai gárda vezetett, utána együttesünk magához ragadta az irányítást, és az első negyed végére 9 pontos előnyt szerzett (17-26). A félidőre valamelyest csökkent a különbség (32-38).
A nagyszünet után előbb a mieink növelték az előnyt, majd a 28. perc végén 50-52-re felzárkózott a Budafok. A záró játékrészt 5 pontos előnnyel kezdhettük (53-58). A negyedik negyedben is tartotta magát egy ideig a hazai alakulat, de a végén kijött a tudásbeli különbség, és sima győzelmet aratott csapatunk. A mieinknél négyen is (Horváth Kristóf, Boinitzer Dávid, Szabó Tibor, Jakab Péter) is kétszámjegyű pontszámot értek el.
Szombaton az egyik bajnokesélyes Oroszlány jön Törökbálintra, ezzel a (18 órakor kezdődő) mérkőzéssel zárjuk az alapszakaszt.
Szarvas Gábor vezetőedző: Nagyobb játékerőt képviseltünk a hazaiaknál, de görcsösen játszottunk és sok ziccert, büntetőt hibáztunk. Máriás játékba kerülésével nyugodott le a csapat és vált magabiztossá. Nagyon elégedett vagyok Szabó teljesítményével, domináns volt a palánk alatt. Az utolsó - látszólag - tét nélküli alapszakasz mérkőzésen "playoff üzemmódba" kell kapcsolnunk. Emellett remélem, hogy nézőink szurkolóvá válnak és megkezdik ők is a szezont, mert nagy szükségünk lesz rájuk a bajnokság legélesebb szakaszában.