U20 Országos Döntő: Megint négy pont hiányzott
A sérült Horváth Kristóf nélkül is szoros mérkőzést játszott utánpótlás együttesünk a házigazda TF-Budapesttel, de a mi szempontunkból mínusz négy lett a vége.
TF-Budapest U20 - MTK Törökbálint U20 63-67 (17-18, 13-16, 13-18, 20-15)
Budapest, Sport11 Sportcentrum
Sajnos kiderült, hogy az előző napi, MAFC elleni mérkőzésen az MTK Törökbálint legjobb játékosának, Horváth Kristófnak nem "csak" az orra, hanem az arccsontja is eltört. Így természetesen vezére nélkül kellett felvennie a csapatnak a küzdelmet a hazaiakkal, azaz a nyugati-csoportot előttünk megnyerő TF-Budapesttel.
Az első félidőben végig szoros volt az állás, féltávnál négy pont hátrányban voltunk (30-34). A harmadik negyed elején "érdekes" játékvezetői felfogást láthattunk, azaz hagyták a sok szabálytalansággal tarkított védekezési stílust, amihez nem tudtunk gyorsan alkalmazkodni. Ennek eredményeként hamarosan 37-50 lett az állás, ami a játékrész végére 43-52-re alakult.
Főként Boinitzer Dávid és Mohay Péter cipelte hátán a csapatot, de Bognár Mátyás is sokat tett a közösbe. Folyamatosan csökkent a hátrány, és Tóth András két triplája után feljöttünk három pontra. A TF megtette a szívességet, hogy kihagyták a két büntetőt, de nem tudtuk leszedni a lepattanót, és ezzel eldőlt a meccs.
Szombaton a 7. helyért játszunk a Debrecennel.
Szarvas Gábor: Két négy pontos vereségen vagyunk túl. Fontos kiemelni, hogy ma egy 30 pontos játékosunk hiányzott, ami nagyjából olyan, mintha a '98-as Chicago Bullsból kivették volna Michael Jordant. Nagyon remélem, hogy a harmadik meccsünkön nem négy pontos vereség lesz a vége, természetesen a győzelemért hajtunk majd a Debrecen ellen is.
(Fotó: kosarsport.hu)