Túl nagy volt a hátrány
Pocsékul kezdtük a mérkőzést, és bár jöttünk föl, mint a talajvíz, túl nagy energiát emésztett fel a kapaszkodás, és a végén simán kikaptunk.
Salgótarjáni KSE - MTK ELITE Basket 78-60 (27-10, 21-16, 18-20, 12-14)
Salgótarján, Városi Sportcsarnok
Vezette: Lengyel Ádám József, Gál János, Menyhárt Ferenc Tamás
Az első negyedről mindent elárul a 27-10-es eredmény... De tudtuk magunkat továbbra is alulmúlni, mert a második játékrész 6. perce után már 32 ponttal vezetett a Salgótarján (48-16). Ekkor rájöttünk, hogy megy a meccs. A félidőben 48-26 volt az állás.
A harmadik etap már inkább két azonos osztályba tartozó csapat mérkőzését mutatta, szorosan megnyertük a negyedet (66-46). Egyre jobban játékba lendültünk, és fokozatosan zárkóztunk föl. Négy és fél perccel a vége előtt már 9 pontra faragtuk a hátrányt, és újabb támadásunk volt, de ekkor nem sikerült kosarat dobnunk, és utána megakadtunk.
Nyilvánvaló, hogy mínusz 32 pont után kisebb csoda lett volna, ha fordítunk, de vajon miért kellett másfél negyedet várni arra, hogy beszálljunk a mérkőzésbe? A második félidei produkcióra lehet, és kell is alapozni, de ha bárkit is le akarunk győzni, akkor 40 percen keresztül kell maximális teljesítményre törekednie mindenkinek!
Horváth Balázs: Először is szeretnék gratulálni a Salgótarján csapatának, hiszen domináltak az egész mérkőzésen és gyakorlatilag lesimáztak minket, főleg az első félidőben. Azt gondolom, hogy a mi társaságunknak abban kell nagyon nagyot fejlődnie, hogy nem szabad ilyen mentalitással és ilyen „nem akarással” pályára lépnie. Amikor ezt rendbe tudtuk tenni és tisztázódott bennünk, hogy ma kosárlabda mérkőzést játszunk, s végre elkezdtünk agresszívan védekezni, elkezdtünk odaérni a dobásokra, kizártunk és összeszedtük a lepattanókat, akkor mi is találtunk ritmust és abban a pillanatban kosarakat is tudtunk dobni a másik oldalon. Óriási probléma, hogy a kettő- és hárompontos kísérleteink száma 22-34 utóbbi javára, ilyen mutatóval pedig nagyon nehéz hosszú távon eredményesnek lenni. Ezen is változtatnunk kell, de a legfontosabb, hogy akarjunk kosárlabdázni és akarjunk úgy kilépni a pályára, hogy elhisszük, tudunk nyerni. A második félidei játékunkkal egyébként elégedett vagyok, csak azt szeretném, ha negyven percig hasonló mentalitással tudnánk kosárlabdázni.
(Fotó: hunbasket.hu)