Szép játékkal magabiztos győzelem
A TF-BP ellen hosszú évek óta nagy rangadókat vív csapatunk, de most a vártnál egyértelműbb volt a győztes kiléte. Helyenként kifejezetten szépen játszva, rajt-cél győzelmet aratott együttesünk Törökbálinton.
MTK Törökbálint - TF-BP 72-54 (21-11, 21-12, 17-13, 13-18)
Törökbálint Sportközpont
Jakab Péter gyors kosara, majd Szabó Tibor zsákolása adta meg az alaphangot, a második percben már 6-2-re vezettünk. A TF-BP 7-6-ra még feljött, de amikor a 6. percben Nagy Szabolcs bevert egy triplát, 9 pontos előnyhöz jutottunk (15-6). Az első negyed utolsó kosarát Boinitzer Dávid szerezte, és ezzel 10 pontos különbség alakult ki (21-11).
A második játékrész is az MTK Törökbálint dominanciájával zajlott. Bihari Máté, majd Szabó találataival 25-11-re alakult az állás, és amikor a negyed 7. percében Jakab újabb kosarat dobott, már 19 volt közte (34-15). A félidőben is ennyi volt a különbség, így megnyugtató előnyt könyvelhettünk el a fordulás előtt (42-23).
A folytatásban is a hazaiak uralták a terepet, a legnagyobb a differencia a harmadik negyed vége előtt két perccel volt, amikor Dobos Márk kosarával 24 pont volt a két csapat között (58-34). A záró etapot 23 pont előnnyel kezdte az MTK Törökbálint (59-36).
A jelentős előny birtokában kissé lanyhult a koncentrációnk, és a vendégcsapat ezt jól küzdve ki is használta, és csökkentette hátrányát. Két és fél perccel a mérkőzés lefújása előtt már "csak" 14 ponttal vezettünk (66-52). De utána a megbízhatóan, jól játszó Bognár Mátyás illetve az egyik vezér, Jakab Péter büntetőivel, majd Nagy Szabolcs kosarával megint elértük a 20-as különbséget (72-52), és magabiztosan nyertük meg a meccset.
Úgy tűnik, hogy játékosaink egyre jobban beleszoknak Simon Nándor játékrendszerébe, és sokszor kifejezetten tetszetős játékot produkálnak. Természetesen leginkább akkor, amikor teljes az összpontosítás. Mindenkinek sikerült hozzátennie a produkcióhoz.
A forduló beharangozójában a Kezdő5.hu szakírója úgy vélte, hogy Szabó Tibor lehet az egyik kulcsjátékos - és igaza lett. Jakab Péter vezérletével csapatként működött a gépezet, és Szabó valóban tarthatatlannak bizonyult a TF-BP számára.
Fontos, szép győzelmet aratott együttesünk. És máris előre kell tekinteni, mert szombaton újabb nehéz feladat vár a mieinkre, a jó formában lévő Bp. Honvéd ellen játszunk idegenben, a mérkőzés szombaton, 16 órakor kezdődik Budapesten, a Dózsa György úti Simon János kosárlabda csarnokban.
Simon Nándor szakmai vezető: A csapatnak sikerült tudatos játékkal és motiváltan felépítenie az első félidő játékát. Bízom benne, hogy ebben a húsz percben a hazai közönségnek igazi élményt tudtunk biztosítani. A szünet után mindenki arra volt kíváncsi, hogy a megszerzett húszpontos előny birtokában hogyan folytatjuk majd a mérkőzést. A harmadik negyed végén és a negyedik negyed elején ugyan apró zavar után rendezni kellett a sorainkat, de az izgalmas végjáték, most elmaradt. A lefújás pillanatáig sikerült megőriznünk a félidei tetemes különbséget. Legközelebb most szombaton a Honvéd otthonába látogatunk, ahol parázs hangulatú és erősen fizikális csatára számíthatunk majd.