Nyíregyházán is közel voltunk
A négyből két negyedet megnyert csapatunk, egy pedig egál lett Nyíregyházán, mégis - gyakorlatilag egy hatperces mély gödör következtében - a végén a hazaiak örülhettek győzelemnek.
Nyíregyháza Blue Sharks - MTK Törökbálint 73-66 (21-21, 26-12, 15-19, 11-14)
Nyíregyháza, Continental Aréna
A most folyó bajnokságban hazai pályán eddig még csak egyszer kapott ki a Nyíregyháza (mindössze négy ponttal az Oroszlánytól), a győztes mérkőzésein pedig átlagban 30 ponttal verte ellenfeleit. Sajnos Berneczei László, a BKG-Príma ellen elszenvedett bokasérülése komolynak bizonyult, így a harcos játékosunk nélkül vettük föl a küzdelmet a hazaiakkal. Lacinak mielőbbi gyógyulást kívánunk!
Kissé rémisztően kezdődött a találkozó, mi 9-0 után találtunk be először, mégpedig az éppen az egykor Nyíregyházán nevelkedett és ott jelentős korosztályos sikereket aratott Jakab Péter révén. Rajta aztán később is érződött a "hazai pálya", 29 dobott pontig jutott, és nagymértékben neki köszönhető, hogy az MTK Törökbálint végig partiban maradt. A gyenge kezdés ellenére az első negyed döntetlennel zárult (21-21).
Sajnos azonban a második etap végére jelentős hátrányba kerültünk. Pedig az első négy percben rendben mentek a dolgok, sőt Vámos László triplája után vezettünk is (29-30). Utána azonban egy 18-3-as hatperces periódus zárta az első félidőt... (47-33).
Nagy kár ezért, mert a második félidőben bizonyította csapatunk, hogy lehetett volna keresnivalónk. Az ihletetten játszó Jakab mellett Bihari Máté teljesítményére alapozva a fordulás után mindkét játékrészt megnyertük. Már öt pontra is feljöttünk (71-66), de nem volt elég idő a fordításhoz.
Nyíregyházán is helytállt tehát együttesünk, sajnos ezért nem adnak "vígaszpontot". Mégis fontos, hogy jó mérkőzést tudtunk játszani.
Külön öröm, hogy két 2001-es születésű játékosunk is bemutatkozott a felnőttek között, Szabó Márton és Juhász Kájusz. Utóbbi ráadásul meg is szerezte első felnőtt pontjait (hármat).
Aggasztó viszont, hogy a mérkőzés vége előtt Nagy Szabolcs megsérült, pillanatnyilag csak remélhetjük, hogy hamar rendbe jön. Igen fontos meccs következik ugyanis vasárnap, amikor a Miskolcot fogadjuk Törökbálinton.
Bódi Ferenc: Célunkat elértük, egy kiváló mérkőzést játszottunk a bajnoki címre is esélyes Nyíregyházával. A mérkőzés nagyrészében jól játszottunk, de néhány egyéni hibát követően büntetett a hazai csapat. A második negyed dekoncentráltsága megbosszulta magát, és az egész mérkőzés a hátrány faragásával telt. Külön örülök annak, hogy összekaptuk magunkat, és megnyertük a második félidőt. Gratulálok kollégámnak, és sok sikert kívánok a folytatásra!