Néhány változás a játékoskeretben
Fiatal edzővel és fiatal csapattal készül az MTK ELITE Basket a következő idényre. Összeállt a játékoskeret, erről adott tájékoztatást a klub.
"Nem szakítunk elveinkkel, így az NB-I/B Piros csoport mezőnyének folyamatos erősödése ellenére sem igazolunk légióst" - szögezte le Spiriev Attila ügyvezető igazgató. "Sőt, továbbra is nagyban támaszkodunk a fiatal sportolókra, akik közül jónéhányan az ELITE Basket-ben nevelkedtek. Ez kétségtelenül hordoz magában rizikót, de bízunk játékosainkban és a szakmai munka hatékonyságában."
Emellett az állandóság is jellemzi a sportszervezet játékospolitikáját, évről-évre viszonylag kevés változtatás történik a keretben. Nincs ez másként most sem, de azért voltak fejlemények. Ami továbbra is igaz: kizárólag olyanok alkotják az együttest, akik munka illetve tanulás mellett sportolnak.
Az ifjú szakember, Horváth Balázs, egy szintén fiatal, ám kellő rutinnal rendelkező játékoskerettel dolgozhat.
A legnagyobb érvágás kétségtelenül, hogy a klub ikonikus alakja, Bihari Máté, abbahagyta ezen a szinten a játékot. Sok év után először Baross Kristóf sem lesz már a csapat tagja. Rajtuk kívül Berneczei László és Vámos László távozott.
A külső posztokon nincs változás. A saját nevelésű, egyre jobb teljesítményt nyújtó fiatalok, Bognár Mátyás és Dobos Márk mellett a szintén ifjú Horváth Barnabás is marad, az U18-ból pedig felkerült a 2001-es születésű Juhász Kájusz. A rutint a még mindig csak 26 esztendős Jakab Péter jelenti, akitől sokat vár a szakvezetés.
Szintén saját nevelésű játékos Bagi Donát, aki nagyszerűen zárta az előző szezont. Remélhetően egyéb elfoglaltságait sikerül összeegyeztetnie a kosárlabdával, mert kifejezetten tehetséges. Harsányi András az U20 mellett a felnőttben is egyre több szerephez juthat.
Idény közben egy régi ELITE-es, a 4-5-ös poszton játszó Czakó Tamás tért vissza a klubhoz, és rá is számíthat a közelgő szezonban a csapat. Szintén jó hír, hogy egy másik meghatározó játékos, az elsősorban 4-esként bevethető Nagy Szabolcs is folytatja az MTK ELITE Basket kötelékében, az ő jó teljesítményére is nagy szüksége van az együttesnek.
Három érkező sportoló teszi teljessé a keretet. Az 5-ös poszton komoly erősítést ígér a 27 éves Takács András leigazolása, aki az előző szezonban az Óbudai Kaszások tagjaként a Zöld-csoport egyik meghatározó centere volt. Szintén a III. kerületi klubból jön a 3-4-es poszton játszó, 1999-ben született Farkas Dániel, aki palánk alatt és kintről is veszélyt tud jelenteni az ellenfélre. Még nála is egy évjárattal ifjabb, tehát 2000-es születésű, a Szegedről érkező Szatmári Zsombor, akinek agilis játékától komoly plusz energiát remélnek a szakvezetők. Azt, hogy erre képes, többek között az U20 országos döntőn is bizonyította a bajnoki címet nyerő SZEDEÁK hasznos tagjaként. Esetleg még egy-két fiatal játékos csatlakozhat a kerethez.
A játékosok egyéni edzésterv alapján már készülnek, illetve Bognár Mátyás és Horváth Barnabás a múlt héten, a Testnevelési Egyetem színeiben részt vett és jól játszott az egyetemi Európa-bajnokságon a lengyelországi Poznanban.
Augusztus 1-től pedig már csapatszinten is megkezdődik a munka.