Nyíregyházi győzelemmel indult a forduló

Ismét jól védekezett az MTK, de ezúttal sem tudott nyerni.

MTK-Elite Basket - HÜBNER-Nyíregyháza BS 60-67 (10-16, 12-17, 21-16, 17-18)

Nagyjából a várt képet hozta a találkozó, az MTK kőkeményen védekezett és igyekezett limitálni a Nyíregyházát, ami sikerült is, cserébe viszont támadásban nagyon csikorgott a hazai gépezet - igazából csak Jakab Péter (21 pont, 5 gólpassz, 7/11 mezőnyből) tudott komolyabb veszélyt jelenteni, rajta kívül csak Hegedűs Attila jutott hét pont fölé. A vendégek sem brillíroztak támadásban, de Mohácsi Máté igazi vezérként játszott (16 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz), Emmanuel Ubilla is hozzátette a magáét (17 pont, 5/8 mezőnyből), de még Tóth Gergely és Szobi Dániel is elérte a tíz pontot. Az első félidőben összesen 22 egységet engedtek az MTK-nak, innentől a kezükben volt a meccs és bár a hazaiak végig kapartak, sőt, közelíteni is tudtak, de megoldotta a feladatot Siska János csapata - ők 3-0-val, a hazaiak pedig 0-3-mal állnak, de ha a 36%-kal dobó MTK támadásban kicsit javulni tud, gyorsan elindulhat felfelé.

Az MTK legjobb dobói: Jakab 21/9, Hegedűs 13/3, Takács 7/3
A Nyíregyháza legjobb dobói: Ubilla 17/6, Mohácsi 16/6, Tóth G. 13

Horváth Balázs, MTK: Minden tiszteletet szeretnék megadni az összes ellenfelünknek, de már elegem van abból, hogy minden mérkőzés után gratulálnom kell nekik. Ennek ellenére ezt most is megteszem. Gratulálok a Nyíregyházának, végig kontrollálták a találkozót és hiába tartottuk a liga legjobb csapatát 67 ponton, nem tudtunk ellenük nyerni. Az előző szezonban majdnem minden csapat ellen tudtunk 80-90 pont körül dobni, viszont mindenkitől 90 felett kaptunk. Végre eljutottunk arra a szintre, hogy 70 pont körül tartjuk az ellenfeleinket, de most az a probléma, hogy nem tudunk többet dobni... Ha végre mindkét oldalon sikerül jól teljesíteni, meg fognak érkezni a győzelmek. A következő 10 napban van időnk készülni, olyan mérkőzések következnek, amiket meg kell tudnunk nyerni.

Siska János, Nyíregyháza: Gratulálok a csapatomnak, mert egy jól játszó MTK-t sikerült legyőznünk. Nagyon megnehezítették a dolgunkat. Úgy látom, a védekezésünk rendben lesz, viszont a támadások még mindig akadoznak. Sokat kell még ezen dolgoznunk. Jó volt látni Bus Ivánt újra a pályán. Sok sikert kívánok az MTK csapatának a szezonra!

Forrás: 
Kezdő5.hu
Stáb: