NBI/B: Előnyben az otthon kezdők

Mind a négy negyeddöntő hazai győzelmet hozott, a Veszprém és a DEAC viszonylag könnyedén, míg az OSE és a MEAFC szorosabb meccsen szerzett előnyt a párharcokban.  

DEAC Kamilla Gyógyfürdő - MTK Törökbálint 78-62 (29-18, 18-10, 21-14, 10-20)

Minden tőle telhetőt megpróbált a Biharit nélkülöző MTK, végighajtották a meccset Szarvas Gábor fiai, ám a DEAC végül érvényesíteni tudta a papírformát hazai pályán. Főleg Farkas (19/3 pont, 8 lepattanó) és Szabó (15/9 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) védése okozott nehézséget a vendégeknek, a két magasember vezérletével fokozatosan növelte előnyét a házigazda, a harmadik negyed végén már majd 30 volt közte.

Bele is kényelmesedett az eredménybe a Keleti első, az MTK pedig Jakab (12/3 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 6 gólpassz) vezetésével kivágott egy 17-0-s etapot, amivel látótávolságon belülre, 11 pontra zárkózott. Közelebb azonban már nem tudott férkőzni a remekül küzdő vendég együttes, a DEAC rendezve sorait behúzta az első derbi odahaza.

Legjobb dobók:

DEAC: Farkas 19/3, Szabó M. 15/9, Jones 14/3, Velkey 10/3
MTK: Horváth K. 15/9, Jakab P. 12/3, Mohay 10

Forrás: 
Kezdő5.hu