Beharangozó 22. forduló
Nyugaton már korábban eldőlt az egyetlen még nem biztos hely sorsa, a Bonyhád idegenben győzte le a PVSK-t, elorozva a hatodik pozíciót a pécsiek orra elől. A négy felsőházba jutott csapat egymással mérkőzik a nyugisabb Nyugati csoport zárókörében (Veszprém-Győr, MTK-OSE), míg Keleten rengeteg nyitott kérdés van, a Honvéd-Tiszaújváros duón kívül még mindenki mozdulhat előre vagy hátra a tabellán.
MTK Törökbálint (4., 15-6) – OSE Lions (2., 18-3) (szombat, 18:00)
Fontos, hogy milyen formában és milyen sikerélménnyel a tarsolyában kezdi a rájátszást egy csapat, a bajnoki címért küzdő felsőházban ennek különösen nagy jelentősége van. Az MTK-nak Oroszlányban az utolsó negyedben úszott el a győzelmi esély, most itt a visszavágás lehetősége, ha hozzák a tőlük megszokott kiegyensúlyozott játékoukat, akkor meg is lehet az OSE elleni találkozó. Nagyon összekapta magát azonban a Hepp-kupa környékén kisebb hullámvölgybe kerülő Vavra-legénység, hét sikert számlálnak sorozatban, és feltehetően nem lassítanának már a rájátszás előtt.