Baján is kikapott a Honvéd, győzött a BKG

Mutatjuk, hogy mi történt a B csoport két hétközi mérkőzésén. 

MTK-Elite Basket - BKG Príma Akadémia 77-93 (17-25, 18-15, 23-20, 19-33)

Remekül kezdett, nyolc ponttal nyerte az első negyedet, majd tizenhattal is vezetett a BKG, de nem tudta lezárni az összecsapást, a harcosan játszó MTK pedig visszajött és izgalmassá tette a találkozót. A negyedik játékrészben aztán rendezte a sorait az esélyesebb vendégcsapat és ott már koncentráltabban, pontosabban játszott támadásban, meg tudta szórni ellenfelét, így összességében nem forgott veszélyben a sikere - ezzel együtt a hazaiak sokáig partiban tudtak lenni úgy is, hogy 28 labdát adtak el. 

Az MTK legjobb dobói: Takács 27/6, Láncos 16, Jakab 14
A BKG legjobb dobói: Nagy Bo. 28/18, Armaghani 13, Nagy Be. 10/6

Horváth Balázs, MTK: Egy erős ellenfél ellen tudtunk egy jó mérkőzést játszani. Az eredmény egy kicsit csalóka, hiszen az utolsó negyedben még volt egál is az állás, azonban amikor lélektani pillanat volt, mindig rossz döntést hoztunk. Voltak nagyon jó periódusaink, helyenkénként szépen védekeztünk, azonban 29 eladott labdával nem lehet mérkőzést nyerni. Gratulálok a BKG csapatának, de azt gondolom, hogy nekünk sincs szégyenkezni valónk. Folytatjuk a munkát és harcolunk a bentmaradásért.

Dr. Nagy Ágoston, BKG: Győzni jöttünk Törökbálintra. Egy másodpercig sem volt kérdés, hogy ez csak koncentráltan sikerülhet. Az első félidei 16 pontos előnyt nem sikerült megtartanunk, mert hiányoztak a külső dobásaink és ez átsegítette a hazaiakat a holtponton. Az MTK-ra szintén nehéz párharc vár. Azonban, ha így fognak játszani és küzdeni, akkor valószínűleg sikeresek lesznek. Örülök, hogy volt egy negyedik negyed, ahol sikerült úgy játszanunk, ahogy minden negyedben kellett volna. Köszönjük az MTK sportszerű hozzáállását és egy okkal több, hogy sok sikert kívánjunk nekik a bennmaradáshoz.

Forrás: 
Kezdő5.hu
Stáb: