NB I/B: Nagy meccset hozott a fővárosi rangadó, MAFC-sikerrel
14 meccset játszottak az előző napokban a honi második, illetve harmadik vonalban - egyelőre jókora a "felfordulás".
Nagykőrösi Sólymok KE - MTK-Elite Basket 68 - 77 (18-16, 15-17, 9-24, 26-20)
A nagykőrösieknek bizonyos értelemben könnyű, más aspektusból nézve viszont kemény sorsolásuk van itt az alapszakasz elején, hiszen a PVSK elleni "alsóházi" rangadó után az MTK ellen is hazai környezetben léptek fel és még nem teljes csapattal (Lakosa Zsolt továbbra sem bevethető) kellett megmérkőzniük a sokak szerint a kiesés ellei harcban egyik legnagyobb riválisuk, a Horváth-legénység ellen. Az első félidő hullámzó játékot hozott, a kőrösiek alapvetően Lakosa Ákos extrájával tartották magukat, ám a fordulás után jött a hidegzuhany és a már most beválni látszó Jakab - Nagy - Takács hármasfogat eldöntötte az érdemi kérdéseket egy 15 ponttal megnyert 10 perces szakasz által.
Így viszont mondhatjuk, hogy a törökbálintiak villámrajtot vettek és a "kiscsapatok" közül egyértelműen ők ébredtek a legkorábban, ami az önbizalom és a lendület mellett még sok más tényező miatt is jól jöhet számukra ebben a talán a vártnál is kiegyenlítettebb idei Piros csoportban - ugyanezzel az eséllyel pedig nem tudott élni a fontos derbit vesztő Nagykőrös.
Kiemelendő teljesítmények:
Nagykőrös: Lakosa Ákos (29 pont, 11/20 mezőnyből, 8 lepattanó, 2 szerzett labda, 1 blokk, 7 kiharcolt fault - 35 VAL), Mácsai Károly (2 pont, 1/12 mezőnyből, 12 lepattanó, ebből 5 támadó, 4 gólpassz, 3 szerzett labda, 1 blokk, 4 eladott labda)
Törökbálint: Jakab Péter (22 pont, 5/9 mezőnyből, 11/15 büntetőből, 4 lepattanó, 7 gólpassz, 4 szerzett labda, 10 kiharcolt fault, 4 eladott labda - 35 VAL), Takács András (20 pont, 7/12 mezőnyből, 6/8 büntetőből, 11 lepattanó ,ebből 5 támadó,, 6 kiharcolt fault - 29 VAL), Horváth Barnabás (14 pont, 4/7 mezőnyből)