"Nálam a nulladik perctől a negyvenedikig menni kell, mint az állat"

A BB1.hu interjút készített Bódi Ferenccel.

Bódi Ferenc nem az a típus, aki kiírja a Facebookra, hogy vezetőedző lett.

Bódi Ferencből vezetőedző lett. A válogatott bedobó 2013 nyarán fejezte be élvonalbeli pályafutását, azok után, hogy bajnok és kupagyőztes lett az Alba Fehérvár csapatával. Ezt követően a B-csoportos MTK Törökbálint csapatához igazolt, ahol a játék mellett edzősködni kezdett utánpótlás szinten.

Pedig saját bevallása szerint az agrárdiplomával rendelkező „triplavető” eleinte ódzkodott az egésztől, de a klubelnök végül rábeszélte. És milyen jól tette! Bódi idén már az U18-as fiú válogatott szakmai stábjába is bekerült, az MKOSZ CSVP-jében (Coach Study Visit Program) is szerepel, múlt héten hétfőtől pedig már ő irányította az edzéseket az MTK Törökbálint felnőtt csapatánál.

- Nem úgy működött a csapat, ahogy azt előzetesen terveztük, attól függetlenül, hogy elég sűrű a mezőny a Piros csoportban - kezdte a BB1.hu érdeklődésére Bódi. - Közeledtünk a veszélyzónához, amit nem szerettünk volna. A vezetőség pedig úgy döntött, hogy új impulzusra van szüksége a csapatnak. Spiriev Attila elnök úr először engem kérdezett meg, hogy vállalnám-e. Belevágtam, megpróbáljuk közösen normalizálni a helyzetet.

- Tudatosan készült az edzői pályára?

- Nagyon megszerettem ezt a hivatást, szívvel-lélekkel csinálom, úgy gondolom, ezt is, mint ahogy a kosárlabdázást is, csak teljes odaadással lehet csinálni. Pedig eleinte egyáltalán nem akartam edzősködni, de az elnökünknek van egy olyan jó tulajdonsága, hogy nemcsak szeret beszélni, de tud is. Így esett, hogy rábeszélt az edzősködésre, s végül mégiscsak belevágtam. Nagyon jól tette és ezúton is köszönöm neki. Azzal az utánpótlás csapattal, amit anno átvettem, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az öt év alatt szépen sikerült fejlődni, és előrelépni, most is a kiemelt junior bajnokságban szerepelünk, két éve tizenegyedikek lettünk, ami azt gondolom, hogy az akadémiák és az A-csoportos utánpótlás műhelyek mezőnyében egy nagyszerű eredmény. Nagyon egymáshoz nőttünk a gyerekeimmel az évek során és a kosárlabda mellett igyekeztem nevelgetni, terelgetni őket, a saját tapasztalataimat hasznosítva. Az edzéseken, mérkőzéseken szigorú és következetes vagyok, de tűzbe mennék értük. Két éve a korosztályos B döntőn a harmadik helyet szereztük meg, ez olyan élmény volt a gyerekeknek, hogy őszintén bevallom, én is elérzékenyültem.

- MTK-Honvéd 93-70. Erre szokták azt mondani, hogy kívánni sem lehetett volna jobb debütálást…

- Rögtön egy nagyon fontos meccsel kezdtünk, amit sikerült megnyerni. Egy picit fellélegezhetünk, de egyáltalán nem könnyű a helyzetünk, lesznek még nehéz mérkőzések bőven. A Honvéd sem egy könnyű ellenfél, ráadásul most elég jó formában is volt az utóbbi időben. Érdekes, hogy pont velük játszottuk az előző meccsünket is, akkor a Kaszások pályáján kikaptunk tőlük. Úgy gondolom, becsülettel felkészültünk, és megpróbáltuk rendezni a sorokat. Apróbb hibáktól eltekintve, amit elterveztünk, meg is tudtuk valósítani.

- Miben sikerült felülmúlni a Honvédot?

- Rögtön az elejétől magunkhoz ragadtuk az irányítást. Horváth Barni beállítása a kezdőötösbe nagyon jó húzásnak bizonyult. Ő egy ’98-as, szombathelyi nevelésű srác, idén jött hozzánk. Valamiért azt éreztem, hogy főszereplő lesz a mérkőzésen, bár az U20-as csapatban már többször bizonyított. Mondtam is neki jóval a meccset megelőzően, hogy kezdő lesz, és remegje ki magát szombatra. Zónavédekezéssel kezdett a Honvéd, és nagyon fontos volt, hogy a távoli dobások üljenek. Neki nagyon nagy szerepe volt ebben, mert hatból négy hármast süllyesztett el, úgy, hogy gyakorlatilag ez volt az első olyan tétmeccse a szezonban, ahol igazából bizonyítani is tudta tehetségét. Olyan impulzust adott rögtön a mérkőzés elején, ami magával ragadta a többieket. Nem mellékes a saját nevelésű fiataljaink szerepe sem, akik szintén sokat tettek hozzá ehhez a mérkőzéshez, ennek a B-csoportos fiatal szabály miatt is külön jelentősége volt. Ha a fiatalok mindig ilyen szépen muzsikálnak, akkor azt gondolom, hogy partiban tudunk lenni bárkivel. Mondhatni a bab is hús volt, mert ilyen dobószázalékunk sem volt még az egész szezon során, mindenesetre nagyon remélem, hogy ez a későbbiek során nem sül el a visszájára, hanem épp ellenkezőleg, állandósulni fog.

- Túl sok ideje nem volt igazán belenyúlni a dolgokba. Mennyire tudott, mennyire akart változtatni egy hét alatt a csapat játékán?

- Másabb rendszert próbálok megvalósítani a csapattal, amit az U18-as és az U20-as korosztálynál már évek óta használunk. Nem újdonság ez, mert régebben csinálta már ezt a felnőtt csapat, illetve könnyíti a helyzetünket az is, hogy sok olyan játékos van a keretünkben, aki az U20-as korosztályban is érdekelt. Én egyébként az egymásra épülő, egységes szisztémában hiszek és ez most összeért. Azt gondoltam, hogy egy teljesen új dolgot nem célszerű egy hét alatt a csapatra ráhúzni, mert abból lett volna igazi kalamajka.

- A környezete hogy reagált arra, hogy felnőtt csapatnál lett vezetőedző?

- A csapat azt gondolom jól fogadta, és jól is reagált a váltásra. Már régóta itt vagyok az ELITE Basket, illetve az MTK Törökbálint kötelékében, az utánpótlásban folyamatosan tevékenykedek, jó néhány játékossal pedig még játszottam is együtt a klubban, sőt olyan is van, akivel még A-csoportos múltunk is van, tehát gyakorlatilag mindenkit ismerek a csapaton belül. Minden mérkőzésen ott vagyok, tehát nem volt újdonság a személyem, illetve pontos információim is vannak, hogy miben kell esetleg változtatni, mi az, amihez hozzá kell nyúlni.

Ami pedig a közvetlen környezetemet illeti, én nem vagyok olyan, aki kiírja a Facebookra, vagy szétkürtölné, hogy vezetőedző lettem. A családban természetesen meg kellett beszélnünk a dolgot, mert van egy héthónapos kisfiam, és nekem az továbbra is fontos, hogy időben hazaérjek, mert szeretnék tevékenyen részt venni a családi életünkben, a gyereknevelésben is. Mással nem osztottam meg, nyilván azért híre ment a dolognak, akik megkerestek, azoknak elmondtam, hogy igen, valóban én ülök a kispadon, viszont nem szoktam felhívogatni azért senkit, hogy képzeld el, én lettem a vezetőedző. Próbálom mindig a sikert is szerényen megélni, illetve a kudarcot is a helyén kezelni. Azt gondolom, hogy ez az első győzelem sem feltétlenül csak az én érdemem, azt már a honlapunknak is lenyilatkoztam, hogy Simon Nándi kollégámnak az elmúlt félévben befektetett munkája bőven benne van ebben a sikerben. Az, hogy most én min változtattam, és a csapat ebből ezt hozta ki, ez 50-50 %-os dolog. Az én munkám eredménye hosszabb távon fog megmutatkozni, és le tudjuk vonni majd a következtetéseket.

- Izgult az első meccse előtt?

- Nem izgultam, inkább előtte volt bennem egy kis drukk, amikor kineveztek, akkor mindenféle gondolat kavargott a fejemben azzal kapcsolatban, hogy most mihez is kezdjek, mihez is nyúljak. Azért volt rajtunk nyomás, hiszen ezt a meccset meg kellett nyernünk. Becsülettel felkészültem, én is presztízsnek vettem ezt a mérkőzést, és úgy gondolom, hogy egy precízen, jól összerakott hetünk volt, sok energiát kellett ebbe beletenni, de kifizetődött, mert a csapattal gyakorlatilag szinte mindent sikerült megvalósítanunk. Természetes, hogy az új játékelemekből kifolyólag akadnak még hibák, ha változtat az ember, nem fog minden azonnal gördülékenyen menni.

Amikor eljött a mérkőzés, ugyanúgy mentem a csarnokba, mintha csak másodedzői szerepkörben lettem volna. Attól sem féltem, hogy egy új játékost tegyek be a kezdőbe, bátran nyúltam a fiatalokhoz, hiszen ismertem őket, és maximálisan meg is hálálták a bizalmat. A felnőtt játékosoktól is pozitív visszajelzéseket kaptam a játékon keresztül. Én már játékos koromban is olyan voltam, aki annyira belelovalta magát a meccsbe, hogy nem tudtam utána elaludni, mindig nézegetem a statisztikát, morfondíroztam, mit hogyan lehetett volna másként. Ez most is így volt, éjszaka még visszanéztem a videót, ámultam-bámultam, hogy milyen megoldásokat csináltak bizonyos játékosok, főleg védekezésben. El is mondtam nekik a meccset követő első edzésen, hogy nem akartam elhinni, hogy ugyanazt az embert láttam, mint akit korábban. Mondtam nekik, ha eddig is ezt hozták volna pályafutásuk során, akkor most biztos, hogy nem itt játszanának. De most nagyon kiszúrtak magukkal, mert innentől már ezt fogom elvárni tőlük.

- Azt mindenki tudja, hogy milyen volt játékosként Bódi Ferenc. De milyen edzőként? Van esetleg hitvallása, edzői filozófiája?

- Aki ismer, az tudja, hogy van egyfajta habitusom. Kemény, következetes, határozott, de ugyanakkor igazságos edzőnek tartom magam, nyilvánvalóan a játékosaim tudnának erre hiteles választ adni. Én nem szeretem a „hajigazgatós, nyálas, mindenki hibás csak én nem” stílust, egyszóval az allűröket. Nagyon nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik. Én azért oda-oda szólogatok minden ripacskodónak, ha nem azt látom, amit szeretnék. Mindenkinek vállalnia kell a saját felelősségét és először a saját hibáit, korlátait kell felismerni és javítani rajta, beállni a sorba, közösségbe. Azt gondolom, hogy az őszinte kommunikációnál és az egyenes beszédnél nincs jobb, én mindig ezt követtem, játékosként is így álltam a dolgokhoz, és az életem során is így próbálok érvényesülni. Próbálom a játékosaimat teljes mellszélességgel segíteni, bármilyen dologgal lehet hozzám fordulni, sőt kérem is, hogy nyugodtan, őszintén mondják el, beszéljük meg az esetleges problémákat, én nem vagyok egy zárkózott, magának való edző, viszont amikor edzés, mérkőzés van, akkor nem ismerek tréfát, keményen követelek. Ott nincs barátság.

Próbálom egyébként magam folyamatosan képezni, nézem a modern, új dolgokat. Pályafutásom során rengeteg edzőm volt, rengeteg nációval dolgoztam együtt, nem csak magyarokkal. Szerbekkel, horváttal, némettel. Rengeteg embert, elképzelést, stílust és rendszert ismerhettem meg, utólag most már azt mondom, ez tapasztalatszerzésnek nagyon jó volt, ezekből is próbálok meríteni. Hozzám közel áll a délszláv kosárlabda, hiszen ebben szocializálódtam, de az amerikai, egyetemi stílussal, próbálok több irányvonalat követni.

Egy, ami biztos, hogy hitvallásom: nálam a nulladik perctől a negyvenedikig menni kell, mint az állat. Mint a mérgezett egér. Mindig meg kell tisztelni az ellenfelet, a játékot és saját magunkat is azzal, hogy megyünk az elejétől a végéig. Itt szeretném azt is elmondani, hogy nagyon mérges szoktam lenni a játékvezetőkre, amikor - teljesen mindegy, hogy mennyivel vezet az ellenfél - nem tisztelik meg annyira a mérkőzést, hogy ugyanúgy fújjanak, mintha tíz-tíz lenne az állás. Ki szoktam állni a saját csapatomért akkor is, ha negyven, vagy ötven ponttal vezetünk, az U20-as bajnokságban volt már erre példa, mert gyakorolni szeretnénk valamit. Persze ez nem sűrűn fordul elő, de olyankor nyomatékosítom, hogy kérem a koncentráció fenntartását.

- Sok technikait kapott már a kispadról?

- Nem, mert nem vagyok bunkó és alpári, én ezt el tudom mondani normális keretek között is. Volt már olyan is, nem tagadom, hogy csúnyán szóltam oda, sajnos ez egy hibám, megmondom őszintén, ebben van mit fejlődnöm. Sajnos ez a habitusomhoz hozzá tartozik, nem tudom, hogy tudok-e ezen változtatni, de biztos, hogy muszáj lesz, mert a gyerekemet azért nem szeretném, ha ebben a stílusban próbálna tevékenykedni, elég az, ha én vagyok ilyen „vidéki” a családban. Egyébként azt gondolom, hogy a játékvezetők korrektek, intelligensek, el szokták fogadni, ráadásul soha nem igazságtalanul kérek, soha nem mondok olyat, hogy fújjon nekünk, mert hazai pályán vagyunk, pusztán védem a saját csapatomat, akivel együtt dolgozom. Tudom, hogy milyen munkát tesznek bele a srácok, akiktől én hétről hétre követelek, és azt hiszem, ez a minimum, hogy cserébe ki is álljak mellettük.

- Ha őszintén visszagondol, játékosként figyelt arra, hogy az éppen aktuális edzője egy-egy szituációt hogyan közelít meg? Szakmai szemmel is követte az eseményeket, vagy csak tette a dolgát, mint egy játékos?

- Dehogy figyeltem - mondta nevetve. - Ez a szép dolog az egészben, most, hogy már negyven elmúltam, éppen a másik oldalon vagyok. Rengeteg tapasztalattal, amikből próbálom leszűrni a hasznos dolgokat. Múlt héten például mondtam is a gyerekeknek, hogy nem fogunk hosszan videózni, mert én is mindig utáltam a hosszú videózásokat, majdnem elaludtam rajtuk, a nagy beszédektől pedig egyenesen rosszul voltam. Sok beszédnek sok az alja, tudom én ezt, saját tapasztalatból… Röviden, hatékonyan, célravezetően próbálni átadni nekik a lényeges dolgokat, hogy minél több maradjon meg bennük. Nem szabad sokat beszélni, mert így is nagyon szűrik az információt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a gyerekek nem profik. Dolgoznak, munkából jönnek, illetve suliba járnak. Ezt is bele kell kalkulálni, mert nagyon nehéz úgy információt átadni, ha eleve már fáradt fejjel jönnek edzésre. Többek között ezért sem próbáltam eget rengető változásokat eszközölni, és nem kezdtünk el bonyolult védekezési rendszereket betanulni, amiket szintén tapasztalatból tudom, hogy nagyon nehéz kivitelezni, és megjegyezni is.

Braniszlav Dzuniccsal bajnokságot és kupát nyertünk, pedig emlékszem, hogy játékosként eleinte annyira nem szívleltem, bár már akkor is tudtam, hogy maximalista, és fel is néztem rá. Ha valaki tudja, hogy milyen volt az a Dzunics, akivel eleinte 4-5-6 órákat edzettünk egy nap, az azt hiszem, nem sírja vissza azt az időszakot… Ma már ő is rengeteget változott, hiszen sokkal tapasztaltabb lett. Én pontosan láttam, hogy milyen változáson ment keresztül, mert végigkövettem, jó pár évig voltam játékosa és még egymás ellen is játszottunk. Szolnokon is gyerekként majdnem sírva fakadtam, és azt gondoltam időnként, hogy én ezt nem csinálom tovább. Ma már, felnőtt fejjel tudom, hogy ezek jó dolgok voltak, hiszen csak segítették a pályafutásomat. Ezeknek köszönhetem, hogy kitartó, elhivatott és alázatos lettem a sportág iránt. Sok mai gyerekből ezek hiányoznak.

- Mennyire gyakorlatias edző? Szerelést húz, és elmutogatja edzéseken, hogy mit szeretne viszont látni a pályán?

- Persze, hiszen nem vagyok én egy pocakos lakatos. Nem híztam meg, természetesen odamegyek, és bizonyos gyakorlatoknál elmutogatom, hogy mit szeretnék. Ez a kezdet kezdetén elengedhetetlen ahhoz, hogy kialakuljon egyfajta rendszer. A mai modern kosárlabda nagyon gyors, rendkívül fontos szerepe van a pontos és precíz időzítésnek és a helyezkedésnek, mind védekezésben, mind támadásban. A kosárlabda az egyik legösszetettebb sportág, nagy koncentrációra van szükség.

- Meccseken az öltönyös, „úriember típusú” edzőket képviseli, vagy inkább a sportosabb, lezserebb stílus áll önhöz közelebb?

- Az első meccsen teljesen normálisan, szerényen néztem ki, van egyen MTK-s pólónk, azt vettem fel. Nem Euroliga-szintről beszélünk, hogy öltönyben jelenjek meg, de azért lehet, hogy olykor egy inget majd felveszek, de nem hiszem, hogy rólam kellene szólnia a mérkőzésnek. Talán inkább a lezserebb stílust képviselem, de az is biztos, hogy melegítőben nem fogok felnőtt meccsen a kispadon ülni.

- Meddig szól a megbízatása? Egyelőre a szezon végéig?

- Ez a ciklus a szezon végéig szól, tart, ameddig tart. Először ez az év menjen le, nézzük meg, hogy sikerül, miként végzünk, természetesen próbáljuk a legtöbbet kihozni belőle. A jövő pedig majd ennek is lesz a függvénye. Az alapszakasz után a lényegi dolgok úgyis eldőlnek, hogy kell-e esetleg attól tartanunk, hogy keresztbe-játékot kell játszanunk a bennmaradásért, vagy sem. Én nagyon remélem, hogy ezeket a helyeket el tudjuk kerülni, és csont nélkül bent maradunk a Piros csoportban. Az elnök úr nem adott semmilyen ultimátumot és nem is állított fel semmilyen elvárást velünk szemben, ezt inkább én tűztem ki célul magunk elé, minimum a tizedik helyet meg kell szereznünk ahhoz, hogy semmilyen bajba ne kerüljünk és ezt nyomatékosan jeleztem a csapatnak is. A jelenlegi szereplésünk méltatlan a klubhoz, a játékosállományunk igenis alkalmas arra, hogy megragadjunk a legjobbak között a B-csoportban. Azt nem mondom, hogy a dobogós helyekért kellene harcolnunk, de az igenis elvárható, hogy a tízben ott legyünk. Nagyon remélem, hogy ezt a játékosok is kellőképpen átérzik, az első mérkőzés mindenesetre jelzés volt arra, hogy ők is készek erre.