Nagy küzdelemre késztettük az egyik bajnokesélyest
A tavaly még az NB-I/A-ban szereplő, most oda visszajutni készülő, amerikai játékost is bevető, a mienknél sokszorosan nagyobb költségvetésből gazdálkodó MAFC ellen megnyerte az első félidőt együttesünk, és végig nagy küzdelemre késztette jóval esélyesebb ellenfelét.
MTK Törökbálint - MAFC 64-72 (20-17, 15-11, 13-24, 16-20)
Törökbálint Sportközpont
Sajnos az U23-as csapatok találkozóján az utóbbi időben egyre jobb teljesítményt nyújtó Bagi Donát bokasérülést szenvedett, így ő nem állhatott Bódi Ferenc rendelkezésére. Donátnak mielőbbi gyógyulást kívánunk!
Az első félidőben a szemünknek is alig akartunk hinni, olyan precízen, fegyelmezetten és hatékonyan játszott együttesünk. A vendégek egyszerűen képtelenek voltak kintről betalálni, a hazaiak pedig nagyszerűen megoldották a MAFC szigorú védekezése ellen is a játékot. Az első negyedet 20-17-re, a másodikat 15-11-re az MTK Törökbálint nyerte, így a félidőben 35-28 volt az állás. Az egyetlen aggályt Dobos Márk és Nagy Szabolcs faultproblémája jelentette (végül mindketten idő előtt ki is pontozódtak).
A harmadik játékrészben egy ötperces hullámvölgybe kerültünk, ráadásul ekkor néhány ítélet is övön aluli ütésként talált, így 37-30 után egy 5-18-as szakasz következett (42-48). Tartani lehetett attól, hogy meglép a MAFC, de Bihari Máté majd a végül 17 pontot termelő Vámos László kosaraival sikerült elállítani a vérzést, sőt Bognár Mátyás büntetőivel kiegyenlítettünk. Sajnos utána egy kapott kosár utáni labdaeladásunkat követő gyors dupla következtében végül mégis 4 pontos vendégelőnnyel zárult a negyed (48-52).
A záró etapban többször is meg-meglépetek a vendégek, de mindig visszajöttünk, és 55-61-nél több lehetőségünk is volt - sajnos kihasználatlanul. De az utolsó pillanatig egyenrangú ellenfele volt együttesünk a bajnokság egyik favoritjának, így a vereség ellenére elismerés és gratuláció illeti meg az együttest, amely igazi csapatként működött.
És ez reményteli a folytatást illetően!
Bódi Ferenc: Büszke vagyok a csapatomra, mert egy kiváló mérkőzést játszottunk. Elbírtuk a nyomást, és nüanszok dönthettek volna a mérkőzés kimeneteléről. Semmi szüksége nincs a megkülönböztetett bánásmódra a komolyabb ambíciókkal rendelkező csapatoknak...