Megnyertük a bonyhádi thrillert
Nagy küzdelemben, két hosszabbítás után győzött csapatunk Bonyhádon.
Bonyhádi KSE - MTK Törökbálint 76-85 (5-22, 21-16, 15-12, 23-14, 7-7, 5-14)
Bonyhád, Városi Sportcsarnok
Repülőrajtot vett az MTK Törökbálint a szépen felújított bonyhádi sportcsarnokban, az első negyedet 5-22-re (!) nyerte a vendégcsapat. Amikor két perccel később 5-26 volt az állás, nem gondoltuk, hogy dupla hosszabbításos derbivé alakul a mérkőzés. Pedig így lett.
A hazaiak szívós munkával lopták magukat egyre közelebb. A félidőben már "csak" 12 pont volt az előnyünk (26-38), a harmadik játékrész végén pedig egyszámjegyűvé zsugorodott a különbség (41-50).
De kilenc pont előny sem kevés egy utolsó(nak gondolt) negyed előtt, úgyhogy alakulóban volt a győzelmünk. Kettő perc múlva, egy 10-0-ás roham után, már a Bonyhád vezetett... (51-50). Ezután már nem engedték el egymás kezét a mérkőző felek. Oda-vissza estek a kosarak, és nagy izgalmak után, 64-64-es állásnál ért véget a rendes játékidő.
A hosszabbításban négy ponttal megléptek a hazaiak (70-66), de 71-68-nál Jakab Péter 2+1-es akciójával egyenlítettünk, és mivel utána már nem változott az eredmény, jöhetett az újabb ráadás.
Szurkolóink biztatása közepette a második hosszabbításban már felülkerekedett csapatunk. Az addig eredménytelen Bognár Mátyás gyorsan beszórt két triplát (71-77), ami meghatározónak bizonyult. Bár utána egy kicsit behúztuk a féket, és 75-77-re felzárkózott a Bonyhád, a szokás szerint óriási elánnal küzdő Bihari Máté két kosara gyakorlatilag lezárta a csatát.
A parádés kezdés után a jól küzdő hazaiakon kívül mi is tettünk azért, hogy a végén vérnyomás-csökkentő után kelljen nézni, de a döntő pillanatokban sikerült felülkerekedni, és megszerezni az igen fontos győzelmet.
Bódi Ferenc: Először is gratulálok a Bonyhád csapatának, mert egy ki-ki meccset játszottunk a jó kezdésünk ellenére, azt gondoltam, hogy végre 20 pontos előny birtokában egy magabiztos győzelmet aratunk. De ezt a Bonyhád nem így gondolta, le a kalappal előttük, az utolsó szalmaszálba is kapaszkodva próbálták ezt a nekik is nagyon fontos mérkőzést megnyerni. Borzasztóan fontos volt számunkra is, ezért görcsössé váltunk, ahogy a Bonyhád dolgozta le azt a tetemes hátrányt, így kétszeres hosszabbításba kényszerültünk. De a csapatnak helyén volt a szíve, és ha egy hajszállal is, de mi voltunk ma jobbak. Ennek ellenére gratulálok a Bonyhádnak, és bízom benne, hogy elkerüljük a kiesést.