Megbosszulta magát a gyenge kezdés
Bár jelentős hátrányból sikerült fordítania együttesünknek, ez túl sok energiát felemésztett, és az elejétől jobban összpontosító Honvéd végül megérdemelten győzött.
MTK ELITE Basket - Budapesti Honvéd SE 79-91 (19-31, 25-18, 21-20, 14-22)
Törökbálint Sportközpont
vezette: Goda László, Tóth Kálmán, Szalai Zsolt
A bajnokságot nem várt vereségsorozattal kezdte, hozzánk viszont egy hármas győzelmi szériával érkezett, a nemrég még a magyar válogatott egyik erőssége, Horváth Ákos fémjelezte, erős kerettel rendelkező Budapesti Honvéd csapata.
Tudtuk, hogy minden tudásra szükségünk lesz a győzelemhez, mégsem sikerült kellően koncentrálni az első percekben. Szellős volt a védekezésünk, így a támadások sem voltak jó ritmúsuak, és négy perc után 3-11, a nyolcadik percben 13-24, az első játékrész végén pedig 19-31 volt az állás. Sajnos, mint később kiderült, ez meghatározónak bizonyult a mérkőzés kimenetele szempontjából.
Tulajdonképpen 14 pontos hátránynál (19-33) kezdett a saját tudásának megfelelő szinten játszani együttesünk. Nagy Szabolcs triplája mintha megadta volna a jelet, és szép lassan elindult a gépezet. Nem ment persze könnyen, mert a vendégek is jól kosárlabdáztak, de Jakab Péter vezérletével fokozatosan araszoltunk közelebb. Három perccel a félidő vége előtt, Dobos Márk kosara után, már csak öt pont volt a hátrányunk (35-40), és bár újra elment nyolccal a Honvéd, többek között a bátran és kitűnően játszó Farkas Dániel pontjaival ismét öt pontra feljöttünk a félidőre (44-49).
Bár fordulás után vendégpontokkal folytatódott a derbi, Nagy Szabolcs, Takács András és Jakab Péter találataival előbb kiegyenlítettünk, majd utóbbi kosarával a vezetést is átvettük (53-51). Sőt, Jakab újabb triplája és Takács kosara után egy pillanatra úgy tűnt, hogy akár valamelyest meg is léphetünk, hiszen hat pontos vezetést szereztünk (58-52). Azonban elég volt, hogy egy rövid időre lankadt a figyelem, és a következő két percben 12 Honvéd pontot kellett elkönyvelni, miközben mi csak kettőt dobtunk (60-64). Kezdhettük újra a brusztot... De Farkas újabb hármasával gyorsan sikerült elállítani a vérzést, és bár a vendégek büntetőkkel eredményesek voltak, Czakó Tamás remek kosarával ismét egy pontra faragtuk a hátrányt. Az igen jól játszó Pintér Dávid viszont a negyed végét jelző dudaszó pillanatában dobott saroktriplájával négy pontra növelte a vendégek előnyét (65-69).
De megint jöttek a mieink! Előbb Szatmári Zsombor majd Jakab pontjaival zárkóztunk, sőt, Dobos triplájával, hét perccel a mérkőzés vége előtt az MTK ELITE Basket újra átvette a vezetést (72-71). Utána viszont egy 0-9-es szakasz következett (72-80), és innen már nem volt felállás.
Nagy csatát vívott egymással a két csapat, a számszerű eredmény nem is tükrözi, hogy milyen nagy küzdelmet láthattunk. Újfent beigazolódott, hogy ebben a bajnokságban nem megengedhető, hogy valaki, akár rövid időre, ne maximális összpontosítással, energiabedobással játsszon, mert azt az ellenfelek pillanatok alatt megbüntetik. Dicsérendő, hogy a gyenge kezdés után, játékosainknak volt ereje megfordítani az állást, sőt egy újabb rövidzárlat utáni hátrányba kerülést követően újfent átvenni a vezetést. De ezek a kis kihagyások miatt keletkezett hátrányok ledolgozásai óriási energiát emésztettek föl, és a végjáték így a Honvédé lett.
A végig korrekt, összességében jó színvonalú játékvezetéssel lezajlott derbit a vendégek megérdemeltek nyerték meg.
Horváth Balázs: Ezt a mérkőzést az a csapat nyerte, aki jobban akarta a mai napon a győzelmet. Nagyon fásultan és puhán kezdtünk, ami rányomta a találkozóra a bélyegét. Pont annyi volt a különbség a mérkőzés végén, mint az első negyedben. Megpróbáltunk mindent a győzelemért megtenni, a harmadik negyedben meg is fordítottuk az eredményt, és vezettünk is 5 ponttal, de kaptunk egy 9 pontos rohanást, ami ismét vendég előnyt eredményezett. A mai napon ennyi volt bennünk. 5 győzelemmel és 5 vereséggel állunk, nincs semmi probléma, dolgozunk tovább. A következő három mérkőzés kiemelten fontos lesz számunkra, szeretnénk a lehető legjobban pozícionálni magunkat a szünet előtt.