Még mindig kevesen voltunk
A hiányzó mezőnyembereket nem sikerült megfelelően pótolni, ráadásul sokat is hibáztunk.
ELITE Basket - Békési SzSK 70-79 (20-26, 15-20, 15-17, 20-16)
Törökbálint Sportközpont
vezette: Hervay Tibor, Szalai Zsolt, Földesi Ádám
A rotációs külső posztú játékosok közül csak Jilling László állt Horváth Balázs vezetőedző rendelkezésére, a többiek még mindig a sérültek listáján szerepelnek. Ez az első perctől kezdve rányomta a bélyegét a teljesítményünkre. Ehhez még az is társult, hogy az első negyedben mind a hét büntetőnket kihagytuk, és utána sem ment a vonalról, az első 11 kísérletünkből 10 kimaradt. De az egész mérkőzésen meggyűlt a bajunk a büntetőkkel, 34 kísérletből mindössze 15-öt tudtunk értékesíteni.
Ráadásul hosszú ideig a lepattanózásunk is nagyon gyenge volt. Az első negyedben például a saját palánkunk alatt 6 védőlepattanót szereztünk, míg a vendéget 8 támadót gyűjtöttek be. Ezzel szemben a másik palánk alatt 9 védőlepattanóra csak 2 támadó jutott. Akkor kerültünk vissza a meccsbe, amikor ez a mutató feljavult.
No meg akkor, amikor Jilling László a hátára vette a csapatot, és vesztett helyzetben is példamutatóan küzdött és játszott. Ez most a győzelemhez még nem volt elég, de bízunk abban, hogy hamarosan visszatérnek sérült társai a mezőnyposztokon, és akkor elkezdjük végre az igazi arcunkat megmutatni.
Horváth Balázs: Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. Ezt a játékot nem lehet irányító nélkül játszani, ez ismét bebizonyosodott. Már “csak” 3 hiányzónk van, sajnos a rotációból továbbra is ez a trió hiányzik. Ezt a fajta hátrányt egyik csapat sem tudná elviselni, ami a szakmát illeti, viszont a mi játékosaink emberileg példaértékűen kezelik a helyzetet, büszkék lehetnek magukra! Amint újra rendelkezésre áll a teljes keret (a szezonban először), nekünk akkor indul a bajnokság. Egy teljesen másik ELITE Basket-et fognak látni a játékunkra kíváncsi szurkolóink.