Közel a bravúrhoz Veszprémben
Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy az MTK Törökbálint idegenben elkapja a tabella második helyén álló Veszprémet. Kár, hogy nem a játékosok dönthették el a mérkőzés kimenetelét.
HOYA-PE Veszprémi KK - MTK Törökbálint 67-63 (20-17, 17-18, 20-14, 10-14)
Veszprém, Vetési Gimnázium sportcsarnoka
Fogócska játékot mutattak be a csapatok Veszprémben. A hazaiak 5-0-ra elmentek az elején, és utána úgy zajlott az egész mérkőzés, hogy a Veszprém elfutott, mi meg megpróbáltuk befogni a vendéglátókat. Az első negyedben: 9-3, 9-6, 18-10, 18-15, végül 20-17 volt az állás.
A második játékrészben 20-19 után 27-21, 30-29, 34-29, 37-32, 37-35 volt néhány jellemző állás, legutóbbi egyúttal az első félidő végeredményét is jelentette.
A harmadik negyed elején visszaköszönt az utóbbi mérkőzéseken már-már elfeledett rossz szokásunk, és 7-0 volt az első másfél perc (44-35). De utána folytatódott az üldözéses játék (46-44, 55-47), amiből a záró etap előtt nyolcpontos hátránnyal jöttünk ki (57-49). Ráadásul Szabó Tibor bokája megsérült, és a center nem is tudott visszaállni.
Ennek ellenére, a negyedik negyedben megint felzárkózott együttesünk, sőt végre a jég is áttört, és öt perccel a vége előtt az MTK Törökbálint átvette a vezetést (59-60). A lefújáshoz közeledve, 63-63 után a Veszprém került előnybe (65-63). Már fél percen belül jártunk, amikor egy gyorsindítás végén Boinitzer Dávid lepasszolta a labdát Jakab Péternek, aki bedobta a kosárba a labdát. Megszólalt a bírói síp, a vendégek már örültek, hogy a gól jó után jöhet a plusz egy büntető. Ám helyette jött a hidegzuhany: egy (más által nem látott) lépéshiba miatt elvették a pontokat! A kényszerhelyeztben lévő csapatunk próbálkozott fault-tal, de a veszprémiek bosnyák légiósa, Nebojsa Pavlovic mindkét büntetőt értékesítette, és ezzel eldőlt a mérkőzés.
Az, hogy 67 pontot kaptunk Veszprémben, mindenképpen dicséri a védekezést, ami egy faktor kivételével kiváló volt. Sajnos a védő lepattanózás igen gyenge volt. A mi palánkunk alatt közel ugyanannyi lepattanó landolt veszprémi kézben (17) mint az MTK Törökbálint játékosoknál (19), és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy míg a hazaiaknak összesen 69 mezőnykísérletük volt, mi csak 46-szor dobtuk rá mezőnyből a labdát. Ráadásul nagyon sok volt az eladott labda. Ennek ellenére megvolt az esély a győzelemre, nagy kár, hogy nem a játékosok dönthették el a mérkőzés kimenetelét.
Bódi Ferenc vezetőedző: Ma bebizonyítottuk, hogy nem volt véletlen az a sorozat, ami most megszakadt, mivel egy végletekig kiélezett mérkőzésen maradtunk alul az egyik bajnokaspiráns otthonában. Játékosaim mindent próbáltak megtenni a győzelemért, de ez a nagy akarás túlzott görcsösséghez vezetett. Csapatom erejét mutatja, hogy a 24 eladott labdánk és a rengeteg veszprémi támadólepattanó ellenére partiban tudtunk maradni. Emelt fővel és büszkén távozhattunk a mérkőzésről, és megyünk tovább a megkezdett úton. Boldog Húsvétot minden szurkolónknak!
*****
(U20)
Már az első félidő végén 36 ponttak vezetett utánpótlás együttesünk, amely a végén a nagyarányú győzelem mellett még a százas határt is átlépte.
HOYA-PE Veszprémi KK U20 - MTK Törökbálint U20 55-101 (8-29, 14-29, 20-24, 13-19)