Kétpontos vereség a nyitányon
Az utolsó másodpercben kapott kosárral kikaptunk, így vereséggel kezdtük a 2018-2019. évi bajnoki szezont.
MTK Törökbálint - Ford Ivanics-Budafok 72-74 (18-24, 16-15, 21-22, 17-13)
Törökbálint Sportközpont
Hazai pályán kezdte csapatunk a bajnoki idényt. Nagy Szabolcs triplájával 3-1-re vezettünk, de utána 12 budafoki pont következett. Mint később kiderült, ez meghatározta a találkozó alakulását. Végig mi futottunk az eredmény után. Az első negyed után 18-24, a félidőben 34-39 volt az állás.
A nagyszünet után megint a Budafok növelte előnyét, hét perc elteltével 43-56 volt az eredmény. De összekapta magát csapatunk, és a záró játékrész előtt hat pontra csökkent a hátrány (55-61).
A záró etapban az egyébként egyik legeredményesebb kosarasunk, Jakab Péter első pontjai is megszülettek egy tripla révén, de sajnos ezúttal nem ment több. Így viszont a többiekre még nagyobb teher hárult. A vendégek már-már megnyertnek vélték a meccset, ám együttesünk huszáros hajrával, egy perccel a vége előtt kiegyenlített (72-72). sőt, alig fél perccel a zárás előtt mi támadhattunk. Sajnos Nagy Szabolcs hárompontos kísérlete kipördült, az ellentámadás végén pedig Puszta Dávid középtávolija a gyűrűnkben landolt. Kikaptunk.
A pontok terén Bognár Mátyás, Bihari Máté és Nagy Szabolcs jeleskedett, de Vámos László három bedobott triplája is dicséretes. Sajnos a védekezés viszont igencsak vegyes színvonalúra sikeredett. Tudjuk, hogy sok fiatalra is támaszkodó csapatunk nehéz szezon előtt áll, de tovább kell dolgoznia mindenkinek a fejlődésért. Erre Bódi Ferenc edző személye garancia.