Kapituláltunk Miskolcon
Úgy készültünk, hogy egy szoros csatát vívunk Miskolcon, de sajnos simán kikaptunk.
MEAFC-Miskolc - MTK ELITE Basket 102-72 (21-20, 27-18, 19-14, 35-20)
Miskolci Egyetem, Körcsarnok
Az első negyed a várokozásoknak megfelelő fej-fej melletti küzdelmet hozott (21-20), de a másodikban már stabil előnyt alakított ki a MEAFC. A félidőben 10 ponttal vezettek a hazaiak (48-38).
Fordulás után, egy rövid ideig úgy tűnt, hogy fel tudunk zárkózni (50-44), de hamar kiderült, hogy ezúttal erre nincs esélyünk, és a végére teljesen szétestünk, semmi érdemi ellenállást nem tudtunk mutatni.
Sok időnk nincs a sebek nyalogatására, csütörtökön a pécsiek elleni hazai meccsre ki kell másznunk a hullámvölgyből!
Horváth Balázs: Sajnos ismét belefutottunk egy nagy pofonba, amire nem lehet már azt mondani, hogy jókor jött. A hazai Honvéd elleni vereségünk után ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk. Ettől nagyon messze voltunk. Egyértelműen látszik, hogy valamin változtatni kell, ha újra mérkőzést szeretnénk nyerni, ez pedig nem más, mint a védekezés. Egyetlen feladatunk van, hétfőtől “bekúszni a küszöb alatt a pályára”, hálát adni azért, hogy mi itt kosárlabdázhatunk, és kőkeményen nekiállni dolgozni. Ha ez sikerül, érkezni fog ismét egy siker, amire most akkora szükségünk van, mint még soha.