Jó színvonalú, izgalmas mérkőzésen győzött a MAFC
A MAFC és az MTK összecsapása sejtettük, hogy komoly izgalmakat és változatos csatát rejthet magában, ez pedig 100 százalékban meg is valósult, egy nagyon magas színvonalú játékkal párosulva.
Az első félidőben 17 pontig jutó Horváth Kristóf (28 pont, 3 gólpassz, 9 kiharcolt fault) vezetésével igen magas tempót diktált a meglepetésre távolról is jóval többet próbálkozó törökbálinti együttes, mely extra alacsony, de nagyon atletikus és masszív szerkezetével nem tudott érvényesülni a lepattanó-párharcban, ám extra egyéni megoldásokkal jól kompenzált az MTK, ennek egy egységnyi MAFC-előny volt a következménye félidőben.
A fordulás után Pápai Máté (15 pont, 11 lepattanó, 3 blokk, 4 gólpassz) és Bordács Soma (11 pont, 17 lepattanó) benti erőfölényére és látványos megoldásaira, valamint az extrán dobó Molnár Marcell (31 pont, 13/22 mezőnyből) egyéni villanásaira alapozva úgy festett, hogy bár számszerűleg nem nagy, de stabil előnyre tudd szert tenni Jakab Máté gárdája, ám a negyedik etapban megint volt honnan erőt merítenie a Máriást kipontozódás miatt korán elvesztő MTK-nak, így egylabdás véghajrá következett.
A kulcs megint Molnár volt, majd Bordács is a legkritikusabb pillanatban szerzett támadó lepattanót és értékesített egy büntetőt, ezzel a MAFC bejutott a legjobb négy közé, ahol a Vasas Akadémia lesz az ellenfele, míg a törökbálintiak az 5-8. helyekért küzdhetnek tovább.
Jakab Máté, a MAFC vezetőedzője: Örülünk a győzelemnek, egy abszolút szívós mérkőzésre készültünk. Mivel mindig a következő derbit tartjuk szem előtt, ezért a tornán való esélyességünkkel nem szeretnék beszélni, viszont az elődöntőben jobban örülnék a Vasasnak, mivel az NB I/A-ban is élet-halál harcot vív a két együttes. Sok jó hangulatú derbi van a két klub közös múltjában, utánpótlás szinten is.
Szarvas Gábor, az MTK-Törökbálint vezetőedzője: Velünk mindenki teljes mértékben meglepetéscsapatként számolt ebben a mezőnyben és nem tartottak bennünket esélyesnek a MAFC ellen. Ennek ellenére nem tudok örülni az eredménynek, mivel nem sikerült győznünk, pedig mindent megtettünk. Nem szeretném erre fogni, de érzésem szerint két játékvezetői hiba is sújtott bennünket a végjátékban. Az ötödik helyért pedig harcolni fogunk a további két napon.