Idegenbeli siker a Vasas ellen
Szoros csatában, idegenbeli győzelmet aratott az MTK Törökbálint a bajnokságban ötödik helyen álló Vasas Akadémia ellen. Szabó Tiborra és Jakab Péterre nem volt ellenszere a hazaiaknak.
Vasas Akadémia - MTK Törökbálint 74-79 (19-17, 17-19, 17-21, 21-22)
Budapest, Sport11 Sportcentrum
Az influenzás Bihari Máté nélkül készült együttesünk a bajnoki tabella ötödik helyén álló Vasas elleni idegenbeli mérkőzésre.
Az első negyed hullámvasútként zajlott. Jakab Péter triplájával kezdődött a találkozó, majd a hazai egyenlítést követően Boinitzer Dávid jelentkezett be, és szerzett öt pontot (5-8). Ezután a Vasas vette át 9-8-ra a vezetést, de jött egy 1-9-es szakasz, aminek a végén Szabó Tibor zsákolása alakította 10-17-re az eredményt. A következő három percben eredménytelen voltunk, míg a Vasas 9 pontot is szerzett, így 19-17-es hazai vezetéssel zárult az első periódus.
A második játékrészben előbb a hazaiak kissé megléptek (27-20), de a félidőben döntetlen volt az állás (36-36).
A mostani bajnokságban mumus harmadik negyed eleje ezúttal Bognár Mátyás hárompontosával indult, majd egy újabb ELITE Basket nevelésű fiatal, Bagi Donát szép betörésből szerzett kosarat (36-41). Na, gondolhattuk ekkor, végre nincs gond a harmadik negyed elejével. Majd a következő három percben ötször eladtuk a labdát, és a Vasas 47-43-ra átvette a vezetést... De ezúttal kisebb volt a hullámvölgy. Szabó Tiborral nem tudtak mit kezdeni a hazaiak, és Nagy Szabolcs is végre megcsillantotta tehetségét. Hárompontosával kiegyenlítettünk, majd a szívósan küzdő Dobos Márk középtávoli kosarával újra az MTK Törökbálintnál volt a vezetés (51-53). Sőt, Szabó továbbra is uralta a palánk alatti területet, és egy újabb nagy zsákolásával négypontos előnyre tettünk szert a záró etap előtt (53-57).
Jakab találata indította a záró periódust, de utána hét pontot a Vasas könyvelhetett el, így ismét döntetlenre alakult az állás (60-60). Nagy triplája után öt ponttal megint mi vezettünk (62-67), de a hazaiak megint kiegyenlítettek. A folytatásban mindig előbb az MTK Törökbálint szerzett egy kis előnyt, amit aztán a Vasas kiegyenlített. Így ment ez egészen 74-74-ig. Ekkor, alig két perccel a vége előtt, egy nagyon fontos akció döntőnek bizonyult. Egy kihagyott dobásunkat követően Nagy Szabolcs berepült a támadó lepattanóért, és újabb lehetőséghez juttatta együttesünket, majd a támadóidő lejárta előtti másodpercben Jakab Péter bravúros triplát süllyesztett el a hazai gyűrűben. Zúgott a lelkes szurkolótáborunk a lelátón, főként, hogy a következő akcióból a hazaiak nem találtak be, és a lepattanót Szabó ragadta magához. A Vasas egyből szabálytalankodott, de centerünk mindkét büntetőt értékesítette, és mivel a következő hazai támadás sem volt eredményes, eldőlt a mérkőzés.
Igen fontos, kifejezetten értékes győzelmet aratott együttesünk. Persze, hibák ezúttal is voltak, de végre azt a küzdőszellemet tapasztalhattuk meg, ami alapból jellemző az MTK ELITE Basket Törökbálint kosárlabda csapataira. És a küzdés ezúttal nagyszerű győzelmet is eredményezett. Folytatás szombaton, Törökbálinton, amikor egy újabb fontos feladat vár a mieinkre: egyik közvetlen vetélytársunk a Békés érkezik hozzánk. Az őszi szezonban 101-89-re a Békés győzött, most rajtunk a sor!
Bódi Ferenc vezetőedző: Igen fontos győzelmet sikerült ma begyűjtenünk. A harmadik negyed játéka és a lepattanózás kontrollálása volt a kulcs. Boldog vagyok, hogy újabb saját nevelésű fiatal játékost avathattunk Bagi Doni személyében. Köszönjük kilátogató szurkolóink buzdítását!http://kosarsport.hu/game/hun2a/x1718/hun2a_137