Hat percre a bravúrtól
A végeredmény csalóka, három és fél negyed át partiban voltunk, sőt győzelmi esélyünk volt a bajnoki tabella harmadik helyén álló Vasas Akadémia otthonában.
Vasas Akadémia - MTK ELITE Basket 83-65 (30-24, 12-14, 16-22, 26-5)
Budapest, Sport 11 Sportcentrum
vezette: Reisz Péter, Kapusi Gábor, Nagy-Pál Petra
A gólzáporos első negyedből hat pont hátránnyal jöttünk ki (30-24), majd a második játékrész közepén már 11 ponttal is vezetett a Vasas (42-31), de jól zártuk az első félidőt, és a nagyszünet előtt 4 pontra csökkentettük a hátrányunkat (42-38).
A második félidőt igen jól kezdtük, és nemcsak felzárkóztunk, hanem a vezetést is átvettük, sőt 8 pontos fórra is szert tettünk (47-55). A záró etapot 5 pont előnnyel kezdhettük (55-60). A negyedik negyed elején sajnos a vendéglátók egy 6-0-ás rohammal nyitottak (61-60), de utána 61-63-ra még mi vezettünk. A záró hat perc viszont 22-2 lett...
A vereség ellenére ez egy hasznos mérkőzés volt. A Faragó Péter által igen jól felkészített Vasas a bajnokság egyik élcsapata, és fontos, hogy három és fél negyeden keresztül felvettük velük a harcot. Tovább kell dolgozni azon, hogy a hiányzó percek majd akkor ne hiányozzanak, amikor a legjobban kel!
Horváth Balázs: Szeretnék gratulálni a Vasas csapatának, hiszen kedden mérkőzést játszottak a Baja ellen idegenben, ennek ellenére frissebbek tudtak lenni mint mi. Azt gondolom, hogy a védekezésük döntötte el a mai mérkőzést. Sikerült a ritmusukat megtörni az emberfogás után egy zónavédekezéssel, ami ellen nehezen találták az ellenszert. Támadásban azonban a hibáikat nem tudtuk kihasználni, s az döntötte el a mérkőzést, hogy a Vasas nagyon szépen védekezett. Mi dolgozunk tovább, és próbálunk felkészülni a playoutra, a Vasasnak pedig nagyon sok sikert, illetve kívánom, hogy játszanak egy döntőt ebben a szezonban.
(Fotó: hunbasket.hu)