Győztünk a PVSK ellen
Parádés kezdés, közepes folytatás, jó befejezés - győzelem a PVSK ellen.
MTK ELITE Basket - Pécs VSK-Cargate 81-71 (22-22, 21-15, 14-22, 24-12)
Törökbálint Sportközpont
vezette: Szilágyi Bálint, Major Ádám, Kéri István
Fantasztikusan kezdte csapatunk a mérkőzést, három és fél perc után 15-2-re vezettünk. Ennek ellenére az első negyed végén döntetlen volt az állás (22-22). A második játékrészben végig mi vezettünk, a félidőre 6 pontos előnyünk alakult ki (43-37).
A második félidőben viszont nemcsak kiegyenlítettek a vendégek, hanem a vezetést is átvették, kétpontos hátrányunkkal indult a záró etap (57-59). Ez egy triplával 5 pontosra nőtt (57-62), majd 63-66-ra alakult az állás. A záró hét percben - 18-5-re abszolválva ezt a szakaszt - ismét a hazai együttes dominált, így végeredményben biztos győzelmet aratott az MTK ELITE Basket.
Horváth Balázs: Nagyon büszke vagyok a játékosokra, ez a győzelem az ő érdemük, az ő sikerük. Voltak nagyon kritikus pillanatai ennek a mérkőzésnek, mindkét félnek rendkívül fontos volt ez a találkozó. Sokáig 10 pont felett volt különbség a javunkra, aztán mérkőzésbe jött az ellenfél és újra megtörtént ugyanez. Amikor eldőlt a találkozó, a csapatnak helyén volt a szíve. Ismét megmutatta ez a társaság, hogy képesek egymásért küzdeni, és együtt megélni a győzelmet. Ezért vállaltam el másfél évvel ezelőtt az ő irányításukat. Kívánom a játékosoknak, hogy sokszor megéljék még ebben a szezonban a győzelem adta örömöt! A PVSK-t is illeti a dicséret, mindent megtettek a győzelemért. Sok sikert nekik a továbbiakban.