Gyenge produkció Baján
Ezt a meccset meg kellett volna nyernünk, de közel sem voltunk a győzelemhez.
Bajai Bácska FKE - MTK ELITE Basket 85-70 (23-20, 23-16, 18-18, 21-16)
Baja, MNÁMK Sportcsarnok
Vezette: Varga Zoltán, Földi László, Borgula György
Az első negyed elején és közepén is négy ponttal vezettünk, mégis a hazaiak zárták hárompontos előnnyel az első játékrészt (23-20). A második negyedben 25-25-ös állásnál hibák halmazát követtük el mindkét oldalon, és néhány perc múlva már 11 ponttal vezetett a Baja (38-27).
Innentől kezdve úgy festett a mérkőzés további része, hogy amikor egy-egy kicsi esély mutatkozott a felzárkózásra, akkor gyorsan tettünk róla, hogy ez ne sikerülhessen.
Érthetetlenül gyenge produkciót mutattunk!
Horváth Balázs: Először is szeretnék gratulálni a Baja csapatának. Hat játékossal meg tudtak minket verni. Négyen is negyven percet játszottak. Azt gondolom, hogy ilyen rotációval felálló csapat ellen meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Nagyon sajnálom, hogy ez nem sikerült. A problémát abban látom, hogy a múltheti győztes meccsünk hozzáállását és nyerni akarását nem tudtuk átmenteni erre a találkozóra. Ha a játékosok nem akarnak gyorsan futni, nem akarnak jól kizárni, nem akarnak harcolni, akkor sajnos egyik figura és egyik játékrendszer sem működik megfelelően. Dolgozunk tovább és szeretnénk minél több győzelmet szerezni a folytatásban. Boldog Karácsonyt kívánok!
(Fotó: hunbasket.hu)