Fontos győzelem
Győzelmi kényszerben lépett pályára együttesünk a Bonyhád ellen, és Bihari Máté vezérletével sikerült is nyerni.
MTK Törökbálint - Bonyhádi KSE 82-67 (22-17, 13-13, 24-16, 23-21)
Törökbálint Sportközpont
Soha nem könnyűek a "kötelező" győzelmek, ez sem volt az. Érezhetően, a Bonyhád meg akarta szakítani a nyeretlenségi sorozatát, és a vendégek nagy lendülettel kezdtek (0-5). Jakab Péter és Vámos László révén gyorsan fordítottunk. Mint később kiderült a Bonyhád 9-10-es állásnál vezetett utoljára. Dobos Márk triplája majd közeli kosara révén egy kis lélegzethez jutottunk (20-14), az első negyedet végül 5 pontos előnnyel zártuk (22-17).
A második játékrész igen hullámzóra és meglehetősen gólszegényre sikeredett. Három perc alatt elmentünk 11 ponttal (28-17), majd behúztuk a féket, és mintegy öt percen keresztül nem zavartuk meg dobott kosarakkal a játék meneté (28-26). Úgy kellett ekkor Nagy Szabolcs hárompontosa mint egy falat kenyér. Végül félidőre maradt az első negyed után kialakult ötpontos különbség (35-30).
A nagyszünet utáni első kosár a vendégcsapat triplája volt, de Horváth Barnabás gyorsan hármassal válaszolt (38-32). Még egyszer nekidurálta magát a Bonyhád (43-41), de utána beindult a hazai gépezet. Bognár Mátyás és Berneczei László találatait Dobos hármasa követte, majd Bihari Máté szórt be két triplát (...), végül Vámos távoli kísérlete ült, és így megnyugtató előnyre tettünk szert a záró etap előtt (59-46).
A negyedik negyed tulajdonképpen simán alakult. Hét perccel a vége előtt, Jakab találata után, 63-47-re vezetett a hazai csapat. Utána volt egy kisebb rövidzárlatunk (65-58), de Bihari és Dobos révén gyorsan újra lőtávolon kívül került az ellenfél (70-58). A végjátékban Jakab és Horváth is növelte a hazai triplák számát, és együttesünk biztosan szerezte meg a nagyon fontos győzelmet.
Csapatsiker volt, jól küzdött mindenki, de külön is ki kell emelni Bihari Mátét, aki ellentmondást nem tűrő harcossággal, fegyelmezetten küzdött és még idei új fegyverét, a hárompontos dobást is sikeresen alkalmazta. Jakab Péter ponterőssége is nagyon kellett, és sokat tett a kalapba Dobos Márk és Horváth Barnabás is. De ezúttal valóban mindenki tudott tenni a győzelemért.
Bódi Ferenc: Gratulálok a csapatomnak, hoztuk a kötelező győzelmet magabiztosan, ami jelenlegi helyzetünkben nagyon fontos volt. Véleményem szerint a játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket. Ami talán ennél is felemelőbb volt ma az az akarat, kitartás, küzdelem, alázat és szív, ami Bihari Mátét jellemzi. Egy hatalmas élménnyel gazdagította őt az élet, mert igazán megdolgozott érte. Bebizonyosodott ma, hogy nincs lehetetlen és véletlen. Helyette cél és a hit, ami szükségeltetik, hogy elképzelhetetlen dolgokat vigyünk véghez. Nagyon ritkán mondok ilyet, de büszke vagyok, hogy ezzel az emberrel együtt játszhattam és ma is együtt dolgozunk a mindennapokban.