Két hónap és hét vereség után győzött újra az Elite

Hosszú idő után tudott végre teljes csapattal felállni a törökbálinti klub.

Elite Basket - KTE Duna Aszfalt U23 83-81

Hosszú-hosszú hetek, sőt hónapok után állt föl újra gyakorlatilag teljes csapatával az Elite, amely ennek örömére egy 10-3-as "repülőrajttal" indított. A folytatásban magukra találtak, s a negyed végén fordítottak a megilletődötten kezdő kecskeméti fiatalok. A második etapban már a vendég együttes akarata érvényesült, akik Ivkovic Milán (17/6 pont), Tóth Barna (15 pont - 20 mezőnykísérlet) és Kucsera Dániel (11/3 pont, 6 lepattanó, 7 szerzett labda) vezérletével szűk előnyt állandósítottak, majd a félidő hajrájában egy 7-0-s rohammal 10 pont fölé növelték előnyüket.

A fordulás óriási fordulatot hozott, a Somogyfoki Szabolcs (23/6 pont, 10 lepattanó, 4 eladott labda)-Nagy Dániel (15/9 pont, 6 eladott labda)-Tóth András (13/9 pont) trió tagjainak eredményességére, valamint Hegedűs Attila (7/3 pont, 15 lepattanó, 4-4 blokk és gólpassz., 3 eladott labda) mezőnymunkájára építve  óriási elszántsággal és elánnal kezdő Elite átrohanva ellenfelén 19-3-ra nyerve a 3. negyed első felét átvette a vezetést, s 5 ponttal ellépett. A negyed hajrája kiegyenlített játékot hozott, az Elite 6 pontos előnyről várhatta a 4. negyedet. Ebben szinte végig tartották szűk előnyüket a hazaiak. Az utolsó percben 1 pontra feljött a KTE, de fordítani már nem tudott.

 

Forrás: 
Kezdő5.hu