Elszalasztottuk a lehetőséget
Két és fél perccel a lefújás előtt még négy ponttal vezettünk idegenben a Vasas Akadémia ellen, de végjáték ezúttal nem sikerült.
Vasas Akadémia - MTK Törökbálint 84-79 (22-21, 19-20, 26-27, 17-11)
Budapest, Sport 11 Sportcentrum
Három perc után 3 ponttal vezettünk (4-7), de utána egy 10-1-es Vasas roham következett (17-8). Azonban Horváth Barnabás triplájával majd Jakab Péter két kosarával (a második egy hárompontos volt) gyorsan visszakapaszkodott az MTK Törökbálint. Az első negyed végén 22-21 volt az állás.
Kiegyenlített küzdelmet hozott a második játékrész első fele, majd kissé megléptek a hazaiak (39-31). Ám Berneczei László két gyors kosara, majd Bognár Mátyás faulttal együtt bedobott triplája révén szinte pillanatok alatt kiegyenlítettünk. A félidei szünetre is egálnál vonultak az öltözőbe a csapatok (41-41).
A második félidő nagyobb részében az MTK Törökbálint vezetett. Rögtön az elején Bihari Máté kosara és Vámos László találata következett, majd Horváth újabb két triplát süllyesztette el a Vasas gyűrűjében (49-57). Viszont ekkor az előny növelése helyett többször is hibáztunk, és egy 10-2-es szakaszt követően megint döntetlenre álltak a felek (59-59). Nagyon jókor jött Bihari hárompontosa, végül, hacsak egyetlen ponttal is, de mi vezettünk a záró etap előtt (67-68).
Egyre jobban érződött a feszültség, ami mindkét gárdánál sok pontatlanságot eredményezett. Bognár hárompontosára gyorsan megkaptuk a választ, majd Bihari triplája szinte befagyasztotta a mérkőzést (70-74). Oda-vissza hibáztak a csapatok, majd három percen át tartó gólcsend következett. Pedig ha ebben az időszakban egy picinyke kosarat találtunk volna... Helyette jött egy bekapott tripla. De sebaj, Vámos révén 73-77-re alakult az állás, és ekkor már csak két és fél perc volt hátra. A végjáték azonban ezúttal nem a mienk volt.
Kár az elszalasztott lehetőségért, mert megérdemeltük volna a győzelmet. Miközben csak magunkat okolhatjuk az elmaradt sikerért, az látható, hogy fejlődött a csapat, és folytatni kell tovább a munkát!
Bódi Ferenc: Újra egy jó és küzdelmes mérkőzést játszottunk, de sajnos a végén kiénekelték azt a bizonyos sajtot a szánkból. A záró negyed eladott labdáit és sikertelen kísérleteit a Vasas extra dobásokkal büntette, és megérdemelten fordította meg a mérkőzést. Gratulálok kollégámnak és a Vasasnak a győzelemhez!
*****
Örömteli, hogy az utánpótlás csapatok szoros küzdelméből viszont a mi fiataljaink jöttek ki győztesen.
Vasas Akadémia U20 - MTK Törökbálint U20 64-66 (15-30, 20-14, 9-7, 20-15)