Elkerülhető vereséggel kezdtük a szezont
Többnyire mi vezettünk Pécsen, de számunkra rosszkor lett vége a mérkőzésnek, mert éppen a hazaiak álltak jobban.
Pécsi VSK-CARGATE - MTK ELITE Basket 70-67 (15-17, 20-22, 18-13, 17-15)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Vezette: Horváth Alajos, Tóth Kálmán, Földesi Ádám
Szinte végig úgy tűnt, hogy meg tudjuk nyerni az új bajnoki szezonunk első találkozóját, de túl sok volt részünkről a nem kikényszerített hiba. Továbbá egy ilyen hosszú mérkőzésszünet után láthatóbb győzelmi vágy volt remélhető számos játékosunk részéről. Az biztos, hogy ennél sokkal többre lesz szükség, ha versenyben akarunk maradni az igen erősnek ígérkező mezőnyben.
A korrekt játékvezetéssel lezajlott mérkőzésen a nagyobb akarással játszó hazaiak megérdemelten nyertek. Kár, mert ez egy nyerhető meccs volt.
Horváth Balázs: Először is szeretnék gratulálni a PVSK fiataljainak a győzelemhez. Ez egy nehéz mérkőzés volt, mivel mindkét csapat fél éve játszott utoljára tétmérkőzést. Az látszott, hogy a ritmust mindkét gárda nehezen találta. Megpróbáltuk megszerezni az első győzelmüket, de sajnos ez nem sikerült. Úgy gondolom, az akarat most nem volt rendben nálunk, sokkal jobban kellett volna küzdenünk a győzelemért. A 19 eladott labdánk nagyon sok, sajnos ebből többnyire nem kikényszerített, hanem saját hibáinkból adódott. Velünk szemben a PVSK-nak 13 szerzett labdája volt, a mérkőzést ez döntötte el az ellenfelünk javára. Dolgozunk tovább, és reméljük a bajnokság végig fog menni és minél többet tudunk kosárlabdázni.
(Fotó: PVSK, hunbasket.hu)