Elfogytunk a végére
Az első három negyedben kitűnően játszott és vezetett együttesünk az esélyesebb BKG-Príma ellen, de a záró felvonásra fizikálisan és fejben is elfogytunk.
MTK Törökbálint - BKG-Príma SE 59-76 (17-15, 16-16, 17-18, 9-27)
Törökbálint Sportközpont
A tabella negyedik helyén álló, igen jó erőkből álló vendégcsapat a várt igen fizikális játékot mutatta az első perctől kezdve, de csapatunk felvette a kesztyűt. A motorként üzemelő Dobos Márk nagyszerű játékával, Bihari Máté nagy küzdésével és Nagy Szabolcs eredményességével az élen, három negyeden keresztül vezetni tudtunk az esélyesebb ellenféllel szemben (17-15, 33-31, 50-49).
Sajnos a harmadik negyedben a szintén nagyon küzdő (az egész csapat mindent beleadott!) Berneczei László egy ütközés során bokasérülést szenvedett. Mielőbbi jobbulást kívánunk Lacinak!
A leszűkült rotációval is megpróbáltuk tartani a vendégeket, de főként az amerikai Seth Bergerrel sokszor nem bírtunk, és miközben ők egyre jobban dobtak, mi sorra hagytuk ki a kiharcolt büntetőket. Volt egy alig 8 perces időszak, amikor 10 (!) büntetőt rontottunk el, és ezzel gyakorlatilag az esélyét is elvesztettük a szoros végjátéknak.
Kár, hogy teljesen elfogytunk a záró etapban, mert addig a szezon egyik legjobb produkcióját nyújtotta együttesünk.
Bódi Ferenc: Az eredmény abszolút nem tükrözi, hogy milyen nagyszerű mérkőzést játszottunk és bebizonyítottuk, hogy előreléptünk a párharc első meccséhez képest. Egyszerűen a szűkebb rotáció miatt teljesen elfáradtunk az utolsó negyedre és többet hibáztunk, amit a Szigetszentmiklós extra kosarakkal büntetett. Számtalan szépen kidolgozott helyzetünk volt, amiket nem tudtunk értékesíteni, ilyen büntetőzést pedig nem nagyon láttam pályafutásom során.