Egy hely kiadó a felsőházban

Nagy nehézségek árán, de egri győzelmével élre állt a Keleti csoportban a DEAC együttese, míg a Vásárhely és a Nyíregyháza hazai pályán biztosították be a felsőházi rájátszást. Nyugaton az élmezőny könnyen hozta a fellépéseit, és már csak a TF-nek van halvány matematikai esélye kiszorítani onnan az MTK-t.

MTK Törökbálint - Motax-Pápai KC 104-41 (25-17, 21-15, 31-4, 27-5)

Egészen elképesztő leolvadást produkált a második félidőben a pápai együttes, mindkét negyedben akadt egy-egy öt perces szakasz, amikor képtelenek voltak a kosárba találni, így ezt a 20 percet majd 50 ponttal (58-9) nyerte meg a házigazda MTK. Az első félidőben még Kálmán (15/6 pont) tartotta a lelket a vendégekben, ám a fordulás után már csak egy csapat volt a pályán, Szarvas Gábor fiai demoralizáló különbséggel küldték haza a jobb sorsra hivatott Veszprém megyeieket.

Boinitzer (24/9 pont, 10 lepattanó, 3 szerzett labda) és Bihari (15 pont, 13 lepattanó, 4 szerzett labda, 6 gólpassz) mellett Horváth (21/12 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda) is nagyon élt a találkozón, de szinte minden pályára lépő törökbálinti játékos hasznos tudott lenni csapatának.

Legjobb dobók:

MTK: Boinitzer 24/9, Horváth K. 21/12, Bihari 15, Szabó T. 10
Pápa: Kálmán 15/6

Forrás: 
Kezdő5.hu