Budafok: Az MTK ellen kezdjük az évet
Ellenfelünk november óta jó formát mutat, idegenben viszont ennek ellenére nem nyert még bajnokit a szezonban a törökbálinti együttes.
Mint ismert, csapatunk szeptemberben, a bajnokság nyitófordulójában az őszi félszezon egyik legizgalmasabb mérkőzésén Puszta Dávid dudaszó pillanatában értékesített kosarával győzte le 74-72-re az MTK-t idegenben. A két csapat azóta meglehetősen eltérő utat járt be: a mieink hazai pályán remekelve, a Promontor utcától távol viszont szenvedve sokáig 50 százalék körüli mérleggel álltak, mielőtt a nehéz sorsolásnak is köszönhetően utolsó öt meccsünkből négyet elveszítve lecsúsztunk a tabella nyolcadik helyére. Az MTK ezzel szemben az első hat fordulóban egyszer sem hagyta el győztesen a pályát, de novemberben magára talált az együttes, és a Nagykőrös elleni sikertől kezdve mind a négy hazai meccsüket behúzták a törökbálintiak, akik így egészen a tabella 10. helyéig kapaszkodtak fel, és mindössze egyetlen győzelemmel vannak lemaradva tőlünk. Igazán parázs hangulatú összecsapásra számíthatunk tehát, ahol a hazai pálya óriási előnyt jelenthet számunkra – az MTK ugyanis vendégként eddig mind a hat találkozóját elvesztette.
– Az MTK egy nagyon stabil, jól felépített csapat, amelyet az ősszel csak egy utolsó másodpercben elengedett dobással tudtunk legyőzni. Most is hasonlóan nehéz mérkőzésre számítok ellenük, de a hazai pálya előnye ezúttal mellettünk van, úgyhogy csakis a győzelem lehet a cél – annál is inkább, hiszen a rájátszásba jutásért folytatott versenyfutásban is sokat számíthat a holnapi találkozó. Az év végén megszaporodtak a sérülések a csapatnál, így nehezebb volt rotálni, de kedden remélhetőleg újra minden játékosom bevethető lesz, és teljes kerettel futhatunk neki az összecsapásnak – nyilatkozta Károly Máté.
BUDAFOK – MTK Törökbálint
Január 8., BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok, 18:30.