Biztos siker a Bonyhád ellen
Már az első negyedben elhúzott ellenfelétől az MTK Törökbálint együttese, és végig vezetve biztos győzelmet aratott.
MTK Törökbálint - Bonyhádi KSE 75-56 (29-14, 13-8, 20-16, 13-18)
Törökbálint Sportközpont
Két gyors vendégkosárral kezdődött a mérkőzés (0-4), de Bihari Máté, Jakab Péter és Szabó Tibor találataival hamarosan átvette a vezetést a hazai csapat (6-4). Nem elég intenzív védekezésünk miatt 10-10-ig tartotta magát a sérült Tömösváry hiányát megérző Bonyhád, de a negyed további részében 19-4-es szakasz következett, és jókora előnyt szerzett az MTK Törökbálint (29-14).
A második játékrészben első felében mintha góliszonyban szenvedtek volna a mérkőző felek, négy és fél percig egyik oldalon sem volt pont. A gólcsendet a bonyhádi Gébert törte meg, és utána egy kicsit közelebb férkőztek a vendégek (31-18). De Nagy Szabolcs kosarát követően megint a hazaiak jöttek lendületbe, és Boinitzer Dávid találatával előszőr nőtt húszpontosra a különbség (39-19), sőt Dobos Márk triplája után már 23 is volt közte. A nagyszünetben 42-22 volt az állás.
A második félidőben tovább növelte előnyét a hazai csapat. A legnagyobb különbség (27 pont) a negyed 7. percében alakult ki, amikor Máriás Gergő triplájával 58-31 volt az eredmény. A záró etap előtt kijelenthető volt, hogy eldőlt a mérkőzés kimenetele (62-38).
A negyedik negyedben három 19 éves, saját nevelésű fiatal is volt egyszerre a pályán a csapatunkban, ezzel együtt hat perccel a vége előtt 66-40-et mutatott az eredményjelző. Utána viszont következett négypercnyi könnyelműsködés, és egy 2-14-es periódus. A végére aztán megint összekapták magukat játékosaink, és Mohay Péter gyors nyolc pontjával (benne két tripla), biztosan nyertük a mérkőzést.
Simon Nándor szakmai vezető: Jó látni, hogy a sportolók egyre többet tesznek hozzá érzelmileg is a játékhoz. A mai napon küzdésben és lepattanószerzésben is jobbak voltunk, mint az ellenfelünk. Főleg ezeknek és az első félidőben megszerzett előnynek köszönhetően mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni. Gratulálok a csapatnak a nyertes találkozóhoz, ez most biztos plusz erőt fog adni folytatáshoz!