Biztos győzelem a hazai évzárón
Az esztendő utolsó hazai mérkőzésén az első negyed után fokozatosan elhúzott, és nagyarányú győzelmet aratott együttesünk.
MTK ELITE Basket - Pécsi VSK-CARGATE 97-72 (20-20, 20-14, 33-12, 24-26)
Törökbálint Sportközpont
vezette: Bagi Bálint, Makrai Márton, dr. Stánicz Péter
Horváth Barnabás triplájával indult a mérkőzés, majd 9-6 után megakadtunk, és zsinórban kilenc pontot dobtak a pécsiek (9-15). Az első negyed döntetlen állásnál ért véget (20-20). Farkas Dániel, Jakab Péter, és az egyre jobban beinduló Takács András találataival csakhamar 8 pontos előnyhöz jutottunk (32-24), amiből a félidőre hatpontos fór maradt (40-34).
A nagyszünet után Takács látványos zsákolása megadta az alaphangot, majd Nagy Szabolcs percei következtek: dupla-dupla-tripla sorrendben, hét pontot dobott bele a közösbe. Egyre nagyobb fölénybe került az MTK ELITE Basket, és Czakó Tamás szép megoldása, majd Horváth hárompontosa után először növekedett 20 pontnyira a különbség (60-40). Takács-parádé következett, úgy szerzett szinte pillanatok alatt újabb hét pontot, hogy benne volt egy faulttal együtt bedobott tripla is. A henger folytatódott, a záró játékrész előtti eredmény Dobos Márk büntetőivel alakult ki (73-46). Mind a 12 nevezhető játékosunk lehetőséghez jutott, és szépen éltek is ezzel sportolóink, Juhász Kájusz és Harsányi András is feliratkozott a pontszerzők közé, Tóth András pedig két triplát is elsüllyesztett a vendéggyűrűben.
Kellett a siker, és örömteli, hogy magabiztos győzelemmel zárta csapatunk a hazai bajnokik sorát 2019-ben. Az első körben még egy mérkőzésünk van, Baján.
Horváth Balázs: Gratulálok a fiúknak és nagyon büszke vagyok rájuk, egyrészt azért, mert egy nagyon fontos győzelmet sikerült begyűjtenünk, másrészt azért, mert ezzel a sikerrel megszakítottunk egy negatív sorozatot, amire nagy szükségünk volt. Jövő héten felkészülünk a Baja csapatából és nyerni megyünk egy nagyon nehéz pályára.