Bemutatjuk az új szakvezetőt
Bódi Ferenc összesen hat szép évet töltött el az ELITE Basket kötelékében, másfél évig az MTK Törökbálint felnőtt csapat felkészítését is irányította. A következő szezonban már máshol kamatoztatja tudását, míg az MTK ELITE Basket együttese szakmai munkájának új vezetője Horváth Balázs lesz. Őt mutatjuk most be olvasóinknak.
A most 29 esztendős szakember Zalaegerszegen született. Miután több sportágat is kipróbált (labdarúgás, tenisz, úszás), a kosárlabda mellett tette le a voksát. A ZTE korosztályos csapataiban járta végig a ranglétrát, és 17 évesen már a felnőtt csapat edzésére is meghívást kapott. 2010-ben magyar bajnoki és Magyar Kupa győzelmet ünnepelhetett a ZTE együttesével. Közben edzői képesítést is szerzett.
- Zalaegerszegiként hogy kerültél Pécsre?
HB: Tanulmányi okokból, ugyanis a PTE Pollack Mihály Műszaki és Infomatika kar Mérnök informatikus szakán tanultam. De közben kosárlabdáztam is. Előbb a PTE-PEAC csapatával NB-II bajnokságot nyertünk, aztán a PVSK NB-I/A csoportos keretének tagja lettem, majd tagja voltam az NB-I/B bajnokságot megnyerő Bonyhádnak.
- Mikor és hol kezdtél edzősködni?
HB: Edzői pályafutásomat Pécsen kezdtem, korábbi csapatomnál, a PTE-PEAC-nál. Három évig vezettem az együttest, és ennek során nagyon megszerettem az edzői munkát. Az, hogy 24 évesen egy felnőtt csapat munkáját irányíthattam, szakmailag is sokat jelentett.
- Aztán jött egy újabb váltás...
HB: Igen, a szakmámban jobbak a munkalehetőségek Budapesten, ezért a fővárosba költöztem. De a kosárlabda ugyanúgy főszerepet tölt be az életemben, az előző szezonban a Vasas Akadémia felnőtt és U18 csapatának másodedzője, az U20-nak vezetője voltam. Sokat láthattam és tanulhattam.
- És most ugrás a mélyvízbe?
HB: Mondhatni, hogy egy szerencsés véletlennek köszönhetően arra készülhetek, hogy az MTK ELITE Basket szakmai munkáját irányítsam. Ez számomra, 29 évesen, egy óriási kihívás, hiszen egy olyan erős ligában dolgozhatok, ahol sok-sok rutinos játékos szerepel. Magát a csapatot jól ismerem, hiszen sportolóként sokat játszottam ellenük, és edzőként is ültem már ellenfélként a kispadon. Mindig is szimpatikus volt a társaság, a vezetőség, az egész közeg, és most nagyon boldog vagyok, hogy a következő szezonban én irányíthatom a csapatot.
- Mit vársz az idényben önmagadtól és a csapattól?
HB: Szeretnék a csapattal együtt fejlődni, szeretném, ha kihoznánk egymásból a maximumot és a határainkat feszegetve dolgoznánk a sikerekért. Természetesen minden sportolónak a célja a legjobbnak lenni és megnyerni a bajnokságot, de a realitások talaján maradva, szeretném, ha az alapszakasz végén a csapat bejutna a legjobb 8-ba, vagyis a playoff-ba.
Ehhez sok sikert kívánunk Balázsnak és az egész csapatnak! Hamarosan a játékoskeretről is adunk tájékoztatást.