Beharangozó: NBI/B – 1. forduló

Törökbálinton indul útjára először a labda a honi másodosztályban, az MTK a Vásárhely gárdáját fogadja az átalakított bajnokságban, de OSE-Győr rangadó is lesz a nyitófordulóban.

MTK Törökbálint – Vásárhelyi Kosársuli (péntek, 17:00)

Az előző kiírást egymás ellen zárta a két gárda a 7. helyért folytatott párharccal, akkor az MTK örülhetett a végén, az oda-visszavágós csörte során ugyanis nagyobb különbséggel győzte le csongrádi riválisát hazai pályán, mint amennyivel kikapott Vásárhelyen.

A keretekben azóta nem történt sok változás, Törökbálintról távozott a vajkezű Horváth Kristóf, viszont a ”triplák pótlására” érkezett a mezőny és magas posztokon is otthonosan mozgó Nagy Szabolcs, míg a túloldalon légióscsere történt, a szezon közben elköszönő Momir Genal helyett honfitársa, a szintén szerb Nemanja Gajic jelenthet majd komoly problémát a palánkok alatt az ellenfeleknek. A hazai pálya az MTK mellett szól, de a Vásárhelyt fűtheti a visszavágás gondolata, izgalmas csatával indulhat az idei bajnoki versenyfutás.

Forrás: 
Kezdő5.hu