Zárt kapuk, zárt védekezés

Alig egy hónappal és tíz nappal a női bajnokság rajtját követően már el is érkeztünk a pontvadászat második köréhez, a „visszavágókhoz”. A feszített tempót a PEAC-Pécs együttese az Adria-Liga küzdelmeivel is „tetézi”, a baranyaiaknak a hétvégén már a 9. fordulóban lesz jelenésük a sorozatban, így ezúttal is hét közben léptek pályára a bajnokságban.

A magyar NBI 10. fordulójának nyitómeccsén a BSE otthonában léptek pályára Horváth Lilláék, az ellen a BSE ellen, amelyet még az első körben simán, 87-48-ra verték. A fővárosiak azóta két sikert könyvelhettek el a pécsiek hat győzelmével szemben. A városmajoriak dolgát az is nehezítette a találkozó előtt, hogy az MKOSZ Technikai Bizottságának határozata után az összes hazai mérkőzésüket (minden korosztályban) zárt kapuk mögött kénytelenek lejátszani pályahitelesítési problémák miatt…

A 7. percben Csutorás volt eredményes egy szép betörést

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu