Zajlik az alapozás
Július 30-án megkezdte a következő bajnoki szezonra való közös felkészülést a csapatunk, amelynek a java része együtt maradt, de van néhány változás is a keretben.
Még júniusban is voltak edzések, de végre jutott idő a sérülések kipihenésére, a gyógyulásra. Szarvas Gábor térdét műtötték, Bihari Máté ujján végeztek sebészeti beavatkozást, Spiriev Olivér pedig a korábbi lábközépcsont törése után rehabilitálódott.
De az alapozás első edzésére mindhárman munkára készen álltak a vezetőedző Molnár István rendelkezésére, hogy megkezdjék a napi két edzésből álló felkészülést. Ebből az is kiderült, hogy - ahogyan azt már jeleztük - Molnár István maradt a vezetőedző, és mindhárom említett játékos továbbra is a mi csapatunkat erősíti.
A keretet illetően az volt a célunk, hogy minél több játékosunkat megtartsuk. Az már korábban kiderült, hogy Szabó Balázs visszament Veszprémbe. Ennek elsősorban családi okai vannak. "Rodman" és családja Veszprémben lakik, és a vállalkozásuknak szüksége van Balázs részvételére. Így csak korlátozott számú edzéseket tudott volna Törökbálinton végezni, ami viszont sem neki, sem a csapatnak nem lett volna jó. Sok sikert kívánunk a centernek!
A másik távozó a bedobó Hajmásy Péter, aki az NB-I/A-ban szeretné folytatni a pályafutását. Nyilván szerettük volna, ha Péter mard nálunk, de teljesen megértjük, hogy 24 éves korában mélyebb vízben szeretné megmérettetni magát - reméljük, sikerrel jár.
A többiek viszont együtt maradtak, aminek nagyon örülünk.
Így a már említett Szarvas Gábor, Spiriev Olivér, Bihari Máté trió mellett továbbra is nálunk játszik Baross Kristóf, Merza Domonkos, Fülöp Botond, Bíró Péter és Nedelcu Gergő. Őket nem kell külön bemutatni olvasóinknak, számos információ megtalálható róluk a weboldalon.
Három új játékos csatlakozott hozzánk, álljon itt róluk egy rövid tájékoztató.
A legtapasztaltabb közülük Wehner Zoltán. A 30 esztendős bedobó az NB-I/A osztályos Jászberényből igazol hozzánk. Pályafutása során több évet játszott az A-csoportban (ZTE, MAFC, Nyíregyháza, Jászberény), illetve az adott években érmet nyerő NB-I/B-s együtteseket erősített (MAFC, Salgótarján, Jászberény). Arra számítunk, hogy rutinjával, fegyelmezett és hatékony játékával csapatunk egyik erőssége lesz.
Elsősorban négyes poszton számítunk a 25 éves Radovics Richárdra, aki a MAFC-ből érkezik hozzánk. Ő az egykori "triplakirály", ma edzőként tevékenykedő Radovics József fia, de nem ezért szerettük volna, ha Ricsi csatlakozik hozzánk, hanem mert azt reméljük, hogy játékintelligenciájával, technikai felkészültségével, mozgékonyságával hozzá tud járulni csapatunk eredményességéhez.
A harmadik új játékos a 22 éves Horváth Bence. A magas posztokon bevethető Bence a Nyíregyházával ért el korosztályos sikereket, majd a Nagykálló együttesében játszott az NB-I/B-ben. Mivel a Nagykálló az előző évadban az NB-II-ben szerepelt, így a fiatal játékos is ott töltött egy évet. Sajnos az edzéshiány érződik is a pillanatnyi formáján, de az intelligens sportoló elszántan igyekszik behozni a lemaradást.
Együtt tehát a keret, és megkezdődött a munka. Eredményt tervezni, helyezési célokat meghatározni egyelőre botorság lenne, mert azt sem tudjuk, hogy kik lesznek az ellenfeleink, és ők milyen erőt képviselnek. A ZTE-Körmend-Salgótarján-Kecskemét-Nagykanizsa-stb. által generált helyzet miatt nagyon sok a kérdőjel, és még azt sem tudjuk, hogy a Keleti vagy a Nyugati-csoportba sorolnak minket.
Úgy értesültünk, hogy több már amúgy is igen jó csapat további játékosokkal erősített, és néhány eddig a középmezőnybe tartozó együttesnek is komoly tervei vannak. Arról nem is beszélve, hogy a tavalyi győztes is maradt az NB-I/B-ben, és még az is kétséges, hogy melyik osztályban játszik majd a ZTE, a Körmend és a Kecskemét.
Mindenesetre abból amit tudunk az valószínűsíthető, hogy az utóbbi évtized legerősebb NB-I/B bajnoksága elé nézünk.
Úgyhogy mi egyelőre nem tervezgetünk, csak dolgozunk!