Végre hazai pályán
Az első hat fordulóban ötször idegenben lépett pályára csapatunk, úgyhogy már éppen itt az ideje, hogy végre Törökbálinton játsszunk. Vasárnap a Soproni MAFC lesz a vendégünk.
Az előző bajnokságban nagy küzdelemben, összesítésben két pont különbséggel nyerte ellenünk az összesített ötödik helyért folyó párharcot a soproni csapat, úgyhogy van miért visszavágnunk. Ráadásul a SMAFC egyike azon együtteseknek, amelyek - hozzánk hasolnóan - a felső házban szeretnének játszani a rájátszásban, ahhoz pedig a csoportban az első négy között kell végezni az alapszakaszban.
A múlt héten elvesztettük veretlenségünket, de még így is a tabella második helyén állunk a nyugati csoportban. Nagyon kemény edzésekkel és alapos megbeszélésekkel készülnek a fiúk a hétvégére, és bízunk benne, hogy meg tudjuk nyerni a találkozót, ami vasárnap 18 órakor kezdődik Törökbálinton a Köztársaság téren.
Természetesen nagyon várjuk a hazai drukkereket, akiknek győzelemmel szeretnénk örömet okozni.
(Fotó: Bodrogi Dávid)