Vasárnap Kecskeméten játszunk
Bár úgy fogyunk, hogy azt már lassan szabadalmaztatni lehetne, mégis bizakodva várjuk legközelebbi bajnoki mérkőzésünket, amit vasárnap Kecskeméten játszunk.
Amint azt már megírtuk, az amúgy is szűk keretünk a héten tovább fogyott, miután az irányító Spiriev Olivér lábközép csontja eltört. A többiek közül sem tudott a héten mindenki teljes edzésmunkát végezni, volt olyan foglalkozás, amin már Molnár Tamás edzőnek is be kellett állnia...
Ennek ellenére bízunk abban, hogy Molnár István vezetőedző megint kisebb csodát művel, és valahogy legyűri csapatával a Kecskeméti Főiskola néven szereplő, jó játékerőt képviselő együttest.
Az ellenfél az A-csoportos Kecskemét fiókcsapata, a gárda gerincét alkotó mag többnyire az A-csoportos edzéseket látogatja, és szerepelnek is abban a keretben. A táblázaton pillanatnyilag elfoglalt 6. helyezésük csalóka, mert több találkozójuk ütközött az "A" Kecskemét meccsével, és akkor a legjobb játékosaik hiányoztak. Tulajdonképpen egy összeverbuvált, 20-22 éves, volt korosztályos válogatottakból álló együttesről beszélünk, amelynek meghatározó játékosai közül egyébként egy sem kecskeméti nevelésű. Mészáros Máté Hódmezővásárhelyen, Puszta Dávid Szegeden, a Pongó testvérek (Martin és Máté) valamint Pálkerti Gergő Baján, Gruda Gergely Békéscsabán, Legéndi Tamás Budapesten (12 Karátos), míg Lakits András az ELITE Basketben vált kosárlabdázóvá.
A kiváló szerkezetű "kecskeméti" fiatalok gyors és többnyire eredményes kosárlabdát játszanak, amit az idei bajnokságban elért eredményeik is igazolnak (amikor a legjobb összeállításban álltak föl). Fölényesen, 35 pont különbséggel verték például a Baját, legyőzték a Vásárhelyt, alig kaptak ki a Salgótarjántól, idegenben diadalmaskodtak a listavezető Eger ellen.
Csapatunk a legutóbbi hat mérkőzését megnyerte, és nagyon szeretnénk, ha ezúttal sem szakadna meg ez a remek sorozat. Hogy így lesz-e, azt vasárnap este megtudjuk. A találkozó 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Főiskola sportcsarnokában. Előtte 14:30-kor dobják föl a labdát az U20-as mérkőzésen.