Vasárnap kezdődik a bajnokság - mik az esélyek?
Székesfehérváron kezdi meg szereplését a 2015/2016-os bajnoki évadban az MTK Törökbálint együttese. Az idénynyitó előtt a szezonnal kapcsolatos várakozásokról kérdeztük a csapat vezetőit és néhány játékosát.
A tavalyi évhez képest számos helyen változott a játékoskeret, nem csak személyekben, hanem szerkezetében is átalakult az MTK Törökbálint. Az alapozás első két hete után, még augusztus közepén, Spiriev Attila ügyvezető igazgató összefoglalta a legfőbb változásokat és a 2015/2016-os szezonnal kapcsolatos célokat, várakozásokat.
Azóta már kilenc felkészülési mérkőzést is lejátszott a csapat. Az Óbudai Kaszások ellen először Óbudán 87-84-re a hazaiak győztek, majd egy hétre rá Törökbálinton 97-81-re sikerült visszavágni. Közben a Kecskemét NB-I/A csoportos gárdája ellen 16 pontos különbségű vereséggel végződött találkozó is műsoron volt. A legutóbbi NB-I/A bajnokságban ezüstérmet nyerő, a mostani találkozón három légióssal és válogatottakkal felálló hazaiak ellen jó mérkőzést játszott az MTK Törökbálint.
Utána a veszprémi torna következett: a Pápai KC ellen egy "már megnyert" mérkőzésen végül 81-80-as vereség volt a végeredmény, majd a Győri KC elleni 89-82-es győzelem következett. A torna záró mérkőzésén a nyáron nagyon megerősített PE-Veszprém 68-61-re nyert.
A veszprémi és a Honvéd torna között a Tiszaújváros látogatott Törökbálintra, egy jó mérkőzést játszottak a csapatok, szoros hazai győzelem volt a vége.
A Gyurasits István emléktorna zárta a felkészülési mérkőzések sorát. Az első napon a házigazda Budapesti Honvéd elleni 76-68-as győzelem a torna döntőjébe juttatta az MTK Törökbálint gárdáját, ott azonban - nagyszerű első negyed után - egy rosszul sikerült második játékrész és egy pocsék harmadik etap következtében az igen jó erőkből álló Oroszlány simán győzött (73-54).
Eddig tartottak a felkészülési meccsek, október 4-én, vasárnap viszont már bajnoki pontokért lép pályára a csapat Székesfehérváron. Az ellenfél az Alba Fehérvár-DKKA lesz, amely az A-csoportos Alba Fehérvár U23-as csapata.
Hogyan értékelik a két hónapja megkezdett felkészülés során tapasztaltakat, hogy látják az esélyeket az érintettek közül néhányan?
Spiriev Attila, ügyvezető igazgató: Kellő idő állt a szakmai stáb rendelkezésére, hogy megfelelően felkészült csapattal kezdhessük a bajnokságot, és mindenki nagyszerű hozzáállással és intenzitással végezte a munkát. Sajnos a sportcsarnok pályaburkolatának munkálatai nagyon elhúzódtak, és még egyetlen edzést sem tudtunk azon a pályán játszani, ahol a mérkőzéseink leszenk, a régi teremben pedig tekintettel kellett lenni minden korosztályra és több más sportágra is. Ennek ellenére a munkát majdnem teljes mértékben sikerült elvégezni.
A felkészülési mérkőzéseken látszott, hogy komoly lehetőség van majd' minden játékosunkban, de az is, hogy még voltak olyan periódusok, amikor érződött, hogy egy teljesen új szerkezetű csapatunk van. Érdekes figyelni azt a folyamatot, ahogyan a több rutinost játékost is felvonultató magas szekciónk (4-5-ös) poszt és az egész bajnokság legfiatalabb mezőnyposztú (1-2-3-as poszt) kerete szép lassan egységes csapattá kovácsolódik össze. Vannak, és még egy jó ideig lesznek is zökkenők, de az biztos, hogy mindenki nagy energiát fektet a fejlesztésbe, fejlődésbe.
Nehéz megjósolni, hogy mire leszünk képesek a most kezdődő bajnokság nagyon megerősödött nyugati csoportjában. A koncepciónk, hogy lehetőséget adunk a fiataloknak a kibontakozásra, rövid távon nem biztos, hogy eredményes lesz, de igyekszünk, hogy mielőbb az legyen. Az, hogy a mezőnyposzton egy 1991-es és egy 1993-as játékoson kívül a keret minden tagja 95-96-97-98-as születésű, nem éppen jellemző az eddigi sikercsapatokra. Mi mégis úgy gondoljuk, hogy ez a helyes út, és szerencsére az MTK klubvezetése is türelemmel és előrelátó módon támogatja ezt az útválasztást. Az ellenfeleink közül a Veszprém és a Vasas nagymértékű keretfejlesztésen ment át. Veszprémbe számos NB-I/A csoportos (sőt volt válogatott) játékos igazolt, erős, jó gárdájuk van. A Vasas Akadémia egy komplett csapatra való, többségében 30 év körüli rutinos játékost igazolt, és céljuk a bajnokság megnyerése. Az Oroszlány még tovább erősített, még a cserepadra is jut volt A-csoportos kosaras. És akkor még nem is említettük az elmúlt két bajnokságot megnyerő Bonyhádot, a megerősített Győrt, a hagyományosan jó erőkből álló Pápai KC-t, a keleti csoportból nyugatra átkerült TF-Budapestet vagy a szintén megerősített Baját. És a pécsi fiatalokkal is igencsak számolni kell. No, akkor már csak a SMAFC és az Alba Fehérvár fiataljai maradtak említés nélkül - pedig ők is fognak meglepetéseket okozni.
Keleten a Debrecen és a Salgótarján is bejelentette, hogy a bajnoki cím az idei céljuk, most úgy tűnik, hogy ők kiemelkednek a keleti csoportból. De az, hogy ez valóban így van-e, csak majd hónapok múlva derül ki.
Az előzetes esélylatolgatások során a többség a Vasas-Veszprém-Oroszlány-Bonyhád négyest tartja leginkább esélyesnek a nyugati négybe jutásra, de azért én nagyon remélem, hogy mi is beleszólunk ebbe a vetélkedésbe!
Szarvas Gábor, vezetőedző: Fontos tudnunk, hogy ez a mostani nem a megszokott sikercsapat folytatása, hanem egy szinte új együttes. Öt új játékost kellett beillesztenünk a felkészülés során, és a tavalyról maradók között is több olyan van, aki akkor még inkább a junior illetve az U20-as bajnokságban játszott és olyanok is, akiknek az előző évinél jóval nagyobb szerepet szánunk. Úgy gondolom, hogy a régiek és az újak ötvözése sikerült. Hajtós, fizikálisan jól felkészített, szerethető, kellő taktikai repertoárral rendelkező csapatunk lesz idén.
Úgy érzem, hogy a jó szerepléshez elengedhetetlen egészséges kémia kialakult. Az edzések morálja kiváló, győztes mentalitású, a játékosaink tudnak harcolni önmaguk fejlesztéséért és egymásért is. A felkészülési mérkőzéseinken a védekezéssel sokszor nem voltam elégedett, de nem a ráfordított energia volt kevés, hanem a pontossággal voltak sokszor gondok. De ezt a további edzéseken és a mérkőzéseken folyamatosan javítjuk. Támadásban is van mit fejlesztenünk, itt elsősorban az összeszokottság hiánya érződik még. Fontos viszont, hogy minden egyes játékosnak voltak jó meccsei, és ez alapján mindenki kellő önbizalommal várhatja a szezont.
A most kezdődő bajnokságban a nyugati 1-4 hely valamelyikének megszerzése nagy dolog lenne. A jelentősen megerősödött, kiegyensúlyozott mezőnyben egyik mérkőzésünkön sem leszünk toronymagas favoritok, de senki ellen nem kell úgy pályára lépnünk, hogy nincs valós esélyünk a győzelemre. Harcolni kell majd minden sikerért, de fogunk is harcolni minden meccsen!
Fontos célom továbbá, hogy a szezon után minden játékosunk elmondhassa magáról, hogy jobb kosárlabdázó, mint az idény kezdete előtt volt.
Bihari Máté, csapatkapitány: Augusztusban a legelső edzésen már volt egy nagyon különleges érzésem. Bár több új játékos is ott volt a csarnokban, mégis olyan természetes volt a hangulat. A félkészülésre most sem lehetett panasz, tökéletes edzés-pihenés arány és profi munka volt jellemző. Ugyanilyen fontos, hogy a hangulat is egyre jobb volt a csapaton belül, amin sokat segített a felkészülési tornákon közösen eltöltött idő.
Ezzel a kerettel, szerkezettel és szakmai hátérrel csakis a legjobb négybe jutás lehet a célunk. Onnantól pedig már mindenkinek ugyanannyi esélye van, ahogy azt az előző szezonok is megmutatták. Az edzőmeccseken felmérhettük az idei szezon néhány esélyesét, kemény bajnokságra számítok. Ha a fizikális és taktikai felkészültségünk mellett a mentális szintünkön is tudunk emelni, akkor akár még nagy meglepetést is okozhatunk!
Trepák Zoltán, center: Szerintem jól sikerült a felkészülésünk. Nagyon fontos, hogy viszonylag kevés sérüléssel megúsztuk az alapozó időszakot. Véleményem szerint az augusztusi időszakban, amikor napi két edzésünk volt, A-csoportos szintű, igen kemény edzésmunka folyt, és ezt úgy a labdás edzésekre, mint az atlétikus képzésre értem.
A felkészülési mérkőzésekkel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Voltak olyan periódusok, amikor igen jól működtek a dolgok, de voltak komoly kihagyások is. Fontos, hogy a csapaton belüli kémia nagyon jó, és ez már félsiker. A még jobb hatékonysághoz még jobban meg kell ismernünk egymást a csapattársakkal. Nekem is meg kell szoknom a B-csoportos játékstílust, a játékosok pályán való mozgását.
A bajnokság esélyeit illetően bizakodó vagyok, az biztos, hogy az összeszokottságunk pár hónap múlva sokkal jobb lesz. Fontos, hogy mindannyian betartsuk az edzői utasításokat, mert ő látja, hogy hogyan lehetünk sikeresek.
Spiriev Olivér, irányító: Az átalakulás mértékéhez képest a vártnál sokkal rövidebb időt vett igénybe az összecsiszolódás. Már az első edzésen úgy mozgott együtt a csapat, mintha már régebben együtt játszana. Ráadásul a sokszoros válogatott Trepák Zoltántól olyan profi hozzáállást tapasztalhatunk nap mint nap, ami nekünk fiatalabb játékosoknak szinte kötelezővé teszi, hogy maximális odaadással dolgozzunk. A felkészülésünk így kitűnően sikerült. Talán a legjobb csapategység alakult ki, amiben én valaha játszottam.
Az esélyeket illetően nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, nem is nagyon lenne értelme a szezon ilyen korai szakaszában. Biztosan sokan különbözően vélekednek az esélyekről, de én nagyon bízom az edzőnkben, edzőinkben és a játékosállományunkban, és úgy gondolom, hogy senkinek nem lesz könnyű dolga, aki az MTK Törökbálint együttesével játszik.