Újabb remek siker
Gyönyörű sportcsarnok, a meccs előtt fogadkozó hazaiak, sok jó körítés, fülsüketítő "vuvuzela", szerb óriás - volt Tiszaújvárosban minden. Mi pedig a vártnál könnyebben győztünk.
A végeredményben meglévő húszpontos különbség nem is tükrözi kellőképpen a mérkőzésen mutatott fölényünket, valójában már az első félidőben eldőlt a mérkőzés vasárnap este Tiszaújvárosban. Ezzel sorozatban a kilencedik győzelmét szerezte meg csapatunk.
Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK - MTK Törökbálint 70-90 (15-20, 13-34, 24-27, 18-9)
Tiszaújvárosi Sportcentrum, 300 néző
A résztvevők hangulatos bemutatása után beindult a "fújd a kürtöt, ha kell, ha nem" a nézőtéren, és az ember pillanatok alatt a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon érezte magát - már ami a hangi környezetet illeti. Olyan volt a mérkőzést néhány méterről nézni, mintha az ember lehalkította volna a meccset közvetítő tévéadást, és miközben mered a képernyőre, a rádióban max-hangerőn üvöltenek egy afrikai rituális szertartás résztvevői. Hogy ezért sikerült a játékosoknak az elején csak nagy' ritkán a labdát a kosárba juttatni, vagy más volt az oka, azt nem tudjuk, de el kellett telni egy pár percnek, mire felvették a ritmust a csapatok.
Öt perc után a hazaiak vezettek 10-8-ra, de csakhamar 10-20-at mutatott az eredményjelző. Hajmásy Péter beindult, és egyik triplát dobta a másik után. Sajnos az első negyed utolsó két kosarát a hazaiak szerezték, de így is ötpontos előnnyel zártuk az első etapot (15-20).
A Phoenix utolsó szárnyalása a második játékrész első pillanataiban volt, amikor két pontra felzárkózott a hazai gárda (18-20). Utána viszont hengerelt az együttesünk. Hajmásy folytatta a trojka szórást, Bihari Máté szinte akkor szerzett gólt, amikor akart, Szarvas Gábor egymás után adta a forintos passzokat (a hivatalos statisztika vezetőjének "sikerült" egyetlen gólpasszt sem beírnia csapatkapitányunknak...), és a többiek is hatékonyan tették a dolgukat. Pedig a hazaiak a 224 cm magas szerb Milicsicset is bevetették, de az óriás sem tudott mit kezdeni csapatunkkal szemben. Mire a nagyszünetben az öltözőbe vonultak a csapatok, tulajdonképpen már el is dőlt a mérkőzés (28-54).
A második félidőben egy kicsit visszavettünk a lendületből, de végig ellenőrzés alatt tartottuk a mérkőzést. Sőt Hajmásy Péter a harmadik negyed utolsó másodpercében a "Kígyó térről" bevágott triplájával még ezt a játékrészt is megnyertük (52-81).
A záró etapról a legtöbb, amit érdemes leírni: lejátszottuk.
Hiába írta tehát a hazaiak honlapján a beharangozó, hogy a vendégeknek "nem lesz könnyű dolguk, erről gondoskodni fog a Phoenix!", szerencsére nem lett igazuk. Bár a győzelem reményében utaztunk a borsodi városba, azt nem gondoltuk, hogy ennyire sima lesz a meccs.
Ráadásul a meccs után kaptuk a hírt, hogy a Kecskeméti Főiskola legyőzte a listavezető Egert, és így csapatunk a tabella élére ugrott!
Örüljünk most ennek, és ne azzal törődjünk, hogy ezzel együtt a papírforma továbbra is a Salgótarján és az Eger mellett szól az alapszakaszban (is)! Ma még ízlelgessük a siker ízét ("mert megérdemled!"), és csak keddtől foglalkozzunk a következő erőpróbákkal!
Molnár István vezetőedző: A harmadik negyed közepéig igazi csapatként működtünk. Utána több játékos is elkezdett egyénieskedni, ami nem annyira áll jól nekünk. Függetlenül a jövőtől, büszke vagyok a csapatomra!
*****
Az U20-as mérkőzésen fiatal együttesünk az első félidőben remekül tartotta magát a tabellán veretlenül az első helyen álló hazaiakkal szemben, de a harmadik negyed 'terített betlije' eldöntötte a meccset.
Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK U20 - MTK Törökbálint U20 82-58 (22-15, 14-20, 31-10, 13-15)
Molnár Tamás: Az első félidőben tartottuk magunkat, és hellyel-közzel a taktikai utasításokat is betartotta a csapat. Sajnos a harmadik negyedben a két csapat közötti korbeli és tudásbeli különbség érvényesült, emellett játékosaink inkább buta egyéni megoldásokat választottak, nem pedig csapatban gondolkoztak. Ezzel a vereséggel számoltunk, viszont mostantól nem lehet hibázni.