U23-as csapatunk is nyert
A hazai győzelmet hozó NB-I/B-s rangadó után került sor az U23-as csapatok mérkőzésére. A felnőtt együttest leutánozva fiataljaink is 6 pontos győzelmet aratttak a Bonyhád U23-as gárdája ellen. Ezzel az idei bajnokságban először szereztünk dupla győzelmet.
MTK Törökbálint U23 - Bonyhád KSE U23 93-87 (27-18, 22-20, 27-21, 17-28)
Egy alacsonyabb, mozgékonyabb szerkezettel kezdtük a mérkőzést, amely nagyon agresszív védekezéssel nyitott. Tóth Richárd sorra szerezte a labdákat az új védekezési formációnkból. Támadásban szintén egy új kombinációval próbálkoztunk, ami nagyon hatásos volt, Fülöp és Merza gyártotta a pontokat. A padról beszálló Horváth Gergely triplájával léptünk meg először 10 ponttal. (10 perc után: 27-18)
A második negyed elején a támadások befejezésébe több hiba is csúszott, elsősorban azért, mert a padról érkező játékosok nehezen lendültek a játékba. Később, amikor mindenki felvette a ritmust, újra gördülékenyen ment minden. (20 perc után: 49-38)
A szünetben kisebb csetepaté alakult ki a játékvezetők és a bonyhádi vezetők között egy játékvezetői ítélet miatt. Addig nem folytatódhatott a mérkőzés, amíg a bonyhádi vezető el nem hagyta a termet. Ez nagy nehezen megtörtént, folytatódhatott a mérkőzés.
A szünetben történtek szerencsére felpaprikázták a csapatot. Pörgősen védekeztünk és sok szép gyorsindítás kosárral a negyed végéig tovább növeltük előnyünket. (30 perc után: 76-59)
A negyedik negyed egy Vajda kosárral kezdődött, majd Major volt eredményes. Merza pontjaival a 36. percben 12 ponttal vezettünk. Ekkor érkezett 5 bonyhádi pont, majd a fegyelmezetlen Fülöp technikait kapott, és az oldalbedobást követő támadásból is gólt szerzett a Bonyhád. Pillanatok alatt 84:81 lett az állás 3 perccel a vége előtt. Ekkor Merza hátára vette a csapatot, és a legvégén Takács- Varga, előbb egy ziccerrel, majd egy értékesített büntetővel bebiztosította a győzelmet. (végeredmény: 93-87).
Szarvas Gábor: Nagyon örülök a győzelemnek, büszke vagyok a srácokra. Újra sikerült sok pontot dobnunk. Támadásban egy új „rendszeren” dolgoztunk a héten, ami a kevés gyakorlás ellenére hatékony volt, Merza Domonkos nagyon szépen feltalálta benne magát. A védekezés is tetszett. Akkor hibáztunk csak amikor dekoncentráltak voltunk, de az alapelvek a csapat nagy részénél fejben már megvannak. Fülöp a technikaival sújtotta a csapatot, természetesen szankcióval jár a fegyelmezetlensége.
(Fotó: Bodrogi Dávid)