U20 Országos Döntő: Nagyszerű negyedik hely
Sajnos magas poszton játszó kosarasaink sorra kapták a faultokat, és keveset tölthettek a pályán, pedig amikor ott voltak, versenyben voltunk a házigazdákkal a bronzmérkőzésen. Csapatunk nagyszerű negyedik helyezést ért el az U20 Országos Döntőn, amihez nagy gratuláció a játékosoknak és a szakmai stábnak!
A bronzmérkőzésen:
Alba Fehérvár-DKKA U20 - MTK Törökbálint U20 82-62 (19-14, 22-11, 15-21, 26-16)
Az ötödik percben 11-9-re vezetett a hazai gárda, de akkorra már centerünk, Szántó András ellen háromszor is (véleményes) szabálytalanságot fújtak és Máriás Gergőnek is két faultja volt. 15-12-nél ő is megkapta a harmadikat. Az első negyedet a fehérváriak részéről Dennis Adegbite és Aleksa Brbaklic pontjai zárták, így 19-14 volt az eredmény.
A magassági fölényben lévő hazaiak 24-14-re megléptek, de amikor magasaink pályán voltak, 24-18-ra feljöttünk. Sajnos Szántó és Máriás rögtön kapott még egy-egy személyit, így már négy volt mindkettőjüknek. Ezután nem tudtunk mit kezdeni a magassági hátránnyal, ráadásul az óriási tehetség, Filipovics Márkó tarthatatlan volt. 37-19-re elment az Alba Fehérvár. A nagyszünet előtt még feljöttünk 38-25-re, de Filipovics buzzer beater triplájával a félidőre 41-25-re alakult az állás.
A harmadik negyedet - próba-szerencse alapon - megint a komplett szerkezettel kezdtük, és Horváth Kristóf, Jakab Péter és Boinitzer Dávid vezérletével fokozatosan közelítettük ellenfelünket. Hat perc után már csak 8 pont volt a hátrányunk (49-41). Szántó András gyorsan meg is kapta a kipontozódást jelentő ötödik személyijét. Újra elhúztak a hazaiak (56-41), de a negyed végére, Boinitzer és Jakab pontjaival, megint feljöttünk 10-re (56-46).
A záró játékrész első megmozdulása után - biztos, ami biztos - Máriás is megkapta az ötödik faultot... Továbbra is nagy elánnal küzdött együttesünk, és harcos, szívós védekezéssel igyekezett ellensúlyozni magassági hátrányt. Ez egy jó darabig sikerült is, a negyed derekán 64-55 volt az állás. Amikor látszott, hogy ezt a meccset nem tudjuk megnyerni, Szarvas Gábor úgy döntött, hogy 70-57-nél lehozza a vezéreket, és mindenkinek játéklehetőséget ad. Bár ezután is láthattunk néhány szép megoldást a mieinktől, a végére nőtt a különbség, és a mérkőzésen látottakhoz képest nagyobb arányú lett a hazai győzelem.
Bár a bronzmérkőzésen nem sikerült az újabb bravúr, csak a legnagyobb dicséret illeti utánpótlás együttesünket. Önmagában már az nagy dolog, hogy egymás utáni második évben sikerült bejutnunk az U20 Országos Döntőbe, az pedig, hogy ott megszereztük a negyedik helyezést, megsüvegelendő teljesítmény.
Gratulálunk a játékosoknak és a Szarvas Gábor-Bódi Ferenc edzőpárosnak!
Hab a tortán, hogy a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó és sok extrát is produkáló Horváth Kristóf bekerült az U20 Országos Döntő All-Star ötösébe. Ehhez neki is külön gratulálunk!
Azt pedig büszkén állapítjuk meg, hogy az U20 Országos Döntőben szerepelt 12 játékosunk közül 8 az ELITE Basketben kezdett el annak idején kosárlabdázni, többen már 2005-ben nálunk pattogtatták a labdát.
Reméljük, hogy játékosaink élvezték az Országos Döntőn a részvételt, és ez további erőt ad számukra a folytatáshoz!
Az U20 Országos Döntő végeredménye:
1. Pécsi VSK-Pannonpower
2. Falco KC Szombathely
3. Alba Fehérvár-Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
4. MTK Törökbálint
5. Bp. Honvéd
6. Vasas Akadémia
7. Szolnoki Olaj KK
8. Vásárhelyi KS
Szarvas Gábor: Azzal, hogy legyőztük a Szolnokot, majd játszottunk egy küzdelmes meccset a későbbi bajnok Péccsel, végül a bronzmeccsen sem vallottunk szégyent, megmutattuk, hogy jól dolgozunk a mindennapokban. Kíváncsian várom, hogy a nyolcas döntőn megjelent játékosok közül hányan fognak lehetőséget kapni a közeljövőben a felnőtt bajnokságokban, főleg az NB--I/A csoportjában. Ezek a gyerekek tehetségesek, lelkesek, és kosárlabdázók szeretnének lenni. Rajtunk edzőkön és klubokon múlik csak, hogy segítjük-e őket ebben, vagy megfosztjuk őket az álmaik elérésétől.
Jakab Péter, Boinitzer Dávid és az All-Star Horváth Kristóf nagyon magas szintű kosárlabdát mutatott be az egész tornán. A mi klubunkban ők már most a felnőtt csapat meghatározó játékosai, ők a példaképek az utánpótlás korú gyermekeink számára. Köszönöm Spiriev Attila igazgató úrnak, hogy az egész tornán itt volt a meccseinken, és végig buzdította a csapatunkat.
Az U20-as döntőn elért 4. helyezésünk egy visszajelzése annak, hogy jelenleg hol tartunk. A munkát folytatjuk még keményebben, még odaadóbban.
A 2015-16-os bajnokság során a következő játékosok alkották az MTK Törökbálint U20-as keretét, ők vívták ki a döntőbe jutást, majd a nagyszerű negyedik helyezést:
Bagi Donát, Bernacchini Dániel, Bognár Mátyás, Boinitzer Dávid, Dobos Márk, Fernengel Bálint, Gonda Zsombor, Halász Benjámin, Horváth Gergely, Horváth Kristóf, Jakab Péter, Kotschy András, Major Gergely, Máriás Gergely, Mészáros Bence, Mostbacher Antal, Nagy Adrián, Szántó András, Takács-Varga Bendegúz, Tóth András, Tóth Richárd
A csapat edzői: Szarvas Gábor, Bódi Ferenc, Trepák Zoltán