U16-os leány EB - A divízió: rajt csütörtökön

mérettetheti meg magát. 

A múltat tekintve az akkor Konta Gyula vezette válogatott 2010-ben harcolta ki a feljutást a B-divízióból. A szkopjei Eb-n a fináléban Szlovákiát múlta felül a Szamosi Amadea, Szabó Fanni, Pap Regina fémjelezte együttes. Így 2011-ben már a kontinens legjobbjai között léphettek pályára 16 éven aluli legjobbjaink. Nem volt könnyű dolga az immáron Peresztegi Nagy Ákos irányította válogatottnak az olaszországi Cagliariban. Ahogy az esélyekről akkor a jövőre a Diósgyőr együttesét edző tréner elmondta: a cél egyértelműen a bennmaradás volt. Egyetlen A-divíziósként nagyobb felelősség is hárult a csapatra és a csoportküzdelmek is keménynek ígérkeztek. A Böröndy Vivien vezette csapat tavaly nyáron egyetlen mérkőzést nyert meg az Eb-n, ám azt a legjobbkor: rögvest az első játéknapon Finnország legyőzésével ki is harcolták a bennmaradást. Az U16-os válogatott végül a 16 fős mezőnyben a 12. helyen végzett.

Idén nem kell túl messzire utazniuk majd a lányoknak, hiszen a tavalyi B-divíziós U18-as Eb-t követően idén az U16-os kontinensviadalnak ad otthont Miskolc városa. Az elmúlt évi sikeres rendezést követően a FIBA ismét a városra „szavazott”, mint

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu