U16: Fantasztikus magyar lányok!

A velünk azonos mérleggel álló szlovákok kezdték jobban a meccset, de 2-6 után összekapták magukat Horváth Bettiék és 10-9-nél a vezetést is átvették. Az eddigieknél sokkal sűrűbben forgatta a magyar szakvezetés a csapatot, miközben a vendégeknél a hét perc alatt kilenc pontig jutó Remenarova vitte a hátán övéit (10-13).

A második negyed szlovák kosárral indult, és sajnos a 14. percben Urbaniova hármasával már 20-13-ra vezettek. Szerencsére Dobos Ágit rendre csak faultokkal tudták megállítani, így a büntetőivel zárkózott a magyar csapat. A játékrész derekán már 11 játékos lépett pályára a mieinknél, Gundel-Takács rögvest egy kosárral mutatkozott be. Egyetlen pontra sikerült felzárkóznunk, így időt is kért Szlovákia. Szerencsére ez sem tudta megállítani a kiváló szakaszt produkáló magyar csapatot: Tóth Timi ziccere egy 12-0-s rohamot zárt le a 19. percben (25-20)! Nem volt meglepő, hogy alig több, mint egy perc elteltével ismét időt kellett kérniük a szlovákoknak, de így

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu