Továbbjutottunk a Hepp Kupában
A MAFC-Martossal szemben az osztálykülönbség ellenére sem számíthattunk sétagaloppra Budapesten, a Menyecske utcában. Azért a győzelmünk, és így a továbbjutásunk, nem forgott veszélyben. Ezzel a Hepp Kupában bekerültünk a legjobb 16 közé.
Hepp Kupa mérkőzés:
MAFC-Martos - MTK Törökbálint 73-89 (16-25, 22-23, 21-21, 14-20)
Budapest, Menyecske utca
Pontszerzőink: Merza 20/9, Szarvas 19/15, Bihari 18/3, Wehner 11/6, Radovics 8, Baross 7, Horváth 4, Takács-Varga 2
A kupamérkőzésen Spiriev Olivér és Fülöp Botond játékára betegeskedés miatt nem számíthatott Molnár István vezetőedző az NB-II egyik legerősebb együttese, a rutinos játékosok sorát felvonultató MAFC-Martos ellen.
A gyakorlatilag beton pályán már az első percekben előnyt szereztünk, és végig vezettünk a mérkőzésen. Bár a harmadik negyed közepén erősen megközelítettek minket a hazaiak, utána újra elhúztunk, és tulajdonképpen simán nyertünk.
Örömteli volt Merza Domonkos ponterős játéka, az hogy ismét szerepet kapott a 16 éves Tóth Richárd is, és életében először játszott hivatalos felnőtt mérkőzésen a szintén 16 esztendős Takács-Varga Bendegúz, aki ráadásul rögtön a pontszerzők közé is feliratkozott.
Letudtuk az úgymond kötelezőt, és hál' Istennek sikerül sérülésmentesen megúszni a roppant kemény talajon játszott mérkőzést.
Molnár István: Ma a továbbjutás volt a fő cél. Ezt két beteg játékosunk és sérülés nélkül sikerült teljesiteni. Gyengén, ritmustalanul, sokat egyénieskedve játszottunk. Ennél sokkal több kell a hétvégén!
(Fotó: Bodrogi Dávid)