Tovább tart a Törökbálint menetelése

B csoport - 18. forduló

Tovább tart a Törökbálint menetelése a Keleti csoportban, Hajmásyék immár nyolc forduló óta nem találtak legyőzőre. Mostani áldozatuk csak hosszabbításban adta meg magát, egy fantasztikus mérkőzésen maradt alul a 40 pontig jutó Délity vezette Baja. Az Eger hozta otthon a kötelezőt, a Salgótarján edzőmeccsnek sem beillő összecsapáson gázolt át a legjobbjai nélkül felálló Kecskeméten, míg a Tiszaújváros a forduló (egyik) legnagyobb bravúrját szolgáltatva otthonában győzte le a Vásárhely együttesét.

A fővárosban a Dózsa György úton született a hétvége (másik) legnagyobb meglepetése, a Honvéd "elkapta" a listavezető Nagykanizsát. Kevés hiányzott Győrben egy még ennél is váratlanabb eredményhez, a Treff ismét nagyon megszorongatott egy élcsapatot, de a siker ezúttal is elmaradt. A Veszprém visszavágott a súlyos őszi vereségért a TF-nek, és ehhez Kováts Viktor 9 (!) triplája is kellett.

MTK Törökbálint - Bajai Bácska FKE 104-101 (22-20, 20-25, 21-29, 26-15, 15-12) – hosszabbítás után

A forduló (egyik) legizgalmasabb meccsét játszották Törökbálinton, ahol a szinte végig vezető Bajának csak egy kicsi hiányzott, hogy megtörje a házigazdák hét mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát. A brillírozó Délity vezérletével többször is tíz pontra tudták hizlalni előnyüket a vendégek, de a hazaiak nem adták ilyen könnyen a bőrüket, és az utolsó negyedben is vissza tudtak kapaszkodni mínusz 11 pontról, sőt a vezetést is átvették négy másodperccel a vége előtt. Ágfalvi ellen azonban faultot ítéltek a játékvezető sporttársak, a bajai játékos pedig nem hibázott a vonalról, hosszabbításra mentve a találkozót. A ráadásban is a bácskaiak jártak előrébb, de a Törökbálint ismét fordítani tudott, és nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, nyolcra növelve veretlenségi szériáját. Szarvas, Szabó és a kipontozódott Bihari is extra teljesítménnyel rukkolt elő a győztes oldalon, míg a bajaiaknál az elképesztő dobóformát mutató Délity Bence volt megállíthatatlan (40 pont), de a Hosszú-Ágfalvi-Mándtiy trióval kiegészülve sem tudták megtartani többször is felépített előnyüket.

Törökbálint: Szarvas (25 pont, 5 eladott labda, 9 kiharcolt fault, 12 gólpassz), Bihari (24 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda), Szabó B. (15 pont, 13 lepattanó, 6 kiharcolt fault),

Baja: Délity (40 pont – közte 8 tripla, 5 lepattanó), Ágfalvi (19 pont, 5 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 5 gólpassz), Hosszú G. (21 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 eladott labda, 7 gólpassz)

Forrás: 
Kezdő5.hu